Alpine: Alonso és Piastri is a mezőnyben lesz jövőre - F1VILÁG.HU

Alpine: Alonso és Piastri is a mezőnyben lesz jövőre

HIRDETÉS
Bár jelenleg csak Esteban Oconnak van versenyzői szerződése 2023-ra is az Alpine-nal, a csapat ügyvezetője biztos benne, hogy Fernando Alonso és Oscar Piastri is ott lesz a rajtrácson – ehhez utóbbit akár kölcsön is adná egy másik csapatnak.
Fernando Alonso (ESP) Alpine F1 Team A522.  French Grand Prix, Friday 22nd July 2022. Paul Ricard, France.

Az F1-be tavaly visszatért Alonso két évre szóló kontraktust írt alá az Alpine-nal, s bár eddigi nyilatkozatai alapján szívesen maradna a mezőnyben jövőre is, a csapat egyelőre nem jelentette be a hosszabbítást. Az istálló kötelékébe tartozó Piastri eközben a debütálásra vár, a Forma-2 bajnoki címének megszerzése óta az idei szezont a nagy ugrásra való felkészülésre szánja az enstone-i istálló tartalékpilótájaként.

Az viszont biztos, hogy az Alpine nem fogja tudni mindkettőjüket saját csapatában versenyeztetni 2023-ban, hiszen Oconnak, akit pár éve csak nehezen tudtak elhozni a Mercedes kötelékéből, már van szerződése a következő évre.

Az istálló pilótahelyzetéről a Paul Ricardon az Alpine ügyvezető igazgatója, Laurent Rossi beszélt, kiemelve, hogy számításai szerint Alonso és Ocon is a mezőnyben lesz jövőre.

„Nos, Fernando szerződése lejár idén, ennek kapcsán pedig már egyeztetünk vele. Számára és Oscar számára is igyekszünk felvázolni egy forgatókönyvet, hiszen mindketten megérdemlik a helyüket a mezőnyben, és a cél az, hogy mindketten vezessenek is jövőre. Olyan szerződéseken dolgozunk, amelyek mindkét versenyző igényeit kielégítik.”

Három versenyzőt persze nem indíthat a csapat, így csak akkor lehetnek mindannyian a rajtrácson, ha egyikük egy másik csapat színeit képviseli. Ezt a szerepet az ausztrál Piastrinak szánják, de Rossi csakis kölcsönben adná oda egy riválisnak, semmiképpen nem szeretné teljesen elengedni a fiatal tehetség kezét.

„Nyitott vagyok arra, hogy kölcsönadjuk Oscart egy másik csapatnak, ha ezt követően vissza is kapjuk őt. Sokat fektettünk Oscarba, hiszünk benne, emiatt alkalmazzuk tartalékversenyzőként. Nagyon ígéretes tehetség, ezt pedig szeretnénk, ha a mi csapatunkban kamatoztatná. Sok más versenyző is bejárta azt az utat, hogy egy másik csapatnál tanult bele a sportba, mielőtt visszatért a nevelőalakulatához. Ez számunkra is üdvözlendő megoldás lenne.”

Piastri számára elsősorban a Williams jöhetne szóba a 2023-as debütálásra, ahol az alulteljesítő Nicholas Latifi helyét vehetné át. Az ausztrál leigazolásának lehetőségéről a grove-iak csapatvezetője, Jost Capito egyelőre óvatosan nyilatkozott: „Ha ő a legjobb opció számunkra, fontolóra vesszük. De ha találunk jobb megoldást, akkor amellett fogjuk elkötelezni magunkat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!