Elege van a Haas csapatfőnökének: Elfogadhatatlan, ami történt!

Kevin Magnussen Haas
Fotó: Haas
A brit versenyhétvége egyik legnagyobb vesztese a Haas volt, mely csapat először a szponzori botrány miatt kerültek rivaldafénybe, majd a futam első körében versenyzőik rögtön össze is ütköztek. A csapatfőnök értelemszerűen feldúltan nyilatkozott a történtek kapcsán.

Elfogadhatatlan, ami történt” – mondta a számukra rövidre sikerült futam után, Günther Steiner csapatfőnök. Romain Grosjean és Kevin Magnussen az 5-ös kanyar kijáratán értek össze.

A francia defektet kapott, a dán autója pedig megsérült, így mindketten korán fel is adták a versenyt. Az amerikai csapat már az időmérőn sem találta a tempót, ezért a versenyt egyfajta tesztnek szerették volna beáldozni, de végül ebből sem lett semmi. Steiner szokásos, heves temperamentummal nyilatkozott az incidensről.

Mindketten bajban vannak. Világosan fogalmaztam Barcelona után (a két pilóta ott is összement, de annak nem lett komolyabb következménye), hogy mit csináljanak. Nehéz helyzetben vagyunk,  folyamatosan azon dolgozunk, hogy az autó versenyképes legyen, Pokolian keményen dolgoztunk pénteken, a hosszú etapokon egészen biztató volt a tempónk, úgy tűnt, hogy egy tisztességes versenyünk lehet. Erre összeütköznek, ez teljességgel elfogadhatatlan!

Egyelőre azonban a csapatfőnök sem tudja, hogy miként kellene megoldani a problémát.

„Nem tudom, hogy mi erre a megoldás. Egyszerűen túl sok kockázatot vállalnak, különösen az első körben. Barcelonában is elmondtam nekik, lehetséges a harc kettejük között, de nem így. Ilyenkor el kell engedni a másikat, majd visszakapod a pozíciódat. Nem akarok mutogatni, hogy ki volt a hibás. Most csak le kell nyugodnom, és a futamot követő héten talán meghallgatom őket, vagy nem…” – zárta a gondolatot Steiner.

A pilóták a következőképpen látták az esetet:

Én csak mentem az Alfák után az ideális íven, amikor valami, talán Kevin első szárnya hozzáért a jobb hátsóhoz, és defektet kaptam. Nem láttam jól, nem tudom pontosan mi történhetett. A defekt után még kiálltunk egy kerékcserére, de amikor továbbmentem, éreztem az autó egyensúlyából, hogy megsérült a padlólemez. Úgy véltem nincs értelme így folytatni, ezért kiálltam” – mesélte el benyomásait Romain Grosjean.

Nem ez lesz a legmegfelelőbb hétvégén. Az időmérőn is rosszabb volt a tempónk, mint vártuk volna. Azért szereztünk némi tapasztalatot az autóról, különösen a gumikezelést illetően. Az ütközés miatt nem tudtunk eredményt elérni, de reméljük a megszerzett tapasztalatokat kamatoztatni tudjuk a folytatásban” – mondta Kevin Magnussen.

A Haas 16 pontjával egyedül a 0 pontos Williamst előzi meg a konstruktőri tabellán.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!