Esőben tilos lesz aktiválni az állítható szárnyat - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Esőben tilos lesz aktiválni az állítható szárnyat

ADVERTISEMENT

Úgy tűnik, az FIA még maga sem tudja, hogyan álljon hozzá az idei évben debütáló menet közben állítható hátsó szárnyhoz, hiszen azt követően, hogy módosított az előzési zónán, betiltotta az eszköz használatát vizes pályán.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy esős versenyeken vagy mikor nem kielégítőek a látási viszonyok, nem lehet majd aktiválni az új hátsó szárnyat a versenyen, ám az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting most további óvintézkedéseket tett.

A szakember a pénteki szabadedzések előtt levelet intézett a csapatokhoz, melyben közölte velük, hogy biztonsági okokra hivatkozva, a szabadedzéseken és az időmérőn sem szabad használni a mozgatható hátsó szárnyat, ha intermediate vagy esőgumi van az autókon.

Több pilóta már korábban aggodalmának adott hangot az aktív rendszer miatt, egyesek annak használatát túlságosan veszélyesnek ítélték meg, különösen az edzéseken és az időmérőn, mikor a résztvevők korlátozások nélkül, a pálya bármely pontján használhatják azt.

Az FIA egyébként már az év elején jelezte, hogy fenntartja a jogot, hogy bármikor módosíthat az állítható hátsó szárnyra vonatkozó szabályokon, ha annak szükségét látja a versenyzők biztonsága és az izgalmak fokozása érdekében.

Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét

HIRDETÉS
Esőben tilos lesz aktiválni az állítható szárnyat
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról

Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?