Hamilton kifakadt: A testi épségünket kockáztatja a Forma-1! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hamilton kifakadt: A testi épségünket kockáztatja a Forma-1!

A versenyzők testi épségét kockáztatják a Forma-1-ben azzal, hogy olyan későn kapcsolják le a biztonsági autó jelzőfényeit az újraindítások előtt – állítja a Toszkán Nagydíjon újabb győzelmet szerző Lewis Hamilton.
2020 Tuscan Grand Prix, Sunday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes Safety Car
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A mugellói versenyen valóságos roncsderbivé alakult át már rögtön az első körökben: a rajt után többen balesetbe keveredtek, ami miatt pályára küldték a biztonsági autót, a valódi káosz viszont csak ezt követően, az újraindításnál alakult ki.

Történt ugyanis, hogy Valtteri Bottas egészen a célvonalig visszafogta a mezőnyt, hátul pedig a versenyautók annyira feltorlódtak, hogy baleset lett a vége.

Bottas viszont a verseny leintése után azt mondta, a biztonsági autó jelzőfényeit nagyon későn kapcsolták le – márpedig ő egészen addig nem maradhat le a Safety Cartól. A finn szerint ez szükségtelen veszélyeket rejt magában, és hasonlókép vélekedik a csapattárs, Lewis Hamilton is.

„Egyértelmű, hogy ez egyáltalán nem Valtteri hibája volt!” – védte meg csapattársát a későbbi győztes. „Inkább a döntéshozók!”

HIRDETÉS

„Nyilvánvalóan próbálnak izgalmakat kreálni, de ma láthattuk, hogy ezzel embereket sodornak veszélybe. Szóval talán át kellene gondolni.”

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

Hamilton szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a balesetben komoly szerepet játszott az, hogy későn kapcsolták le a biztonsági autó jelzőfényeit.

„Egyre később és később kapcsolják le a Safety Car jelzőfényeit. Azért vagyunk a pályán, hogy pozíciókért harcoljunk. Főleg, amikor az ember kiérdemel egy pozíciót, ahogy azt Valtteri is tette azzal, hogy az élen volt.”

„Nyilvánvalóan próbálják izgalmasabbá tenni, de ma egy kicsit talán átlépték a határt. De Valtteri pontosan azt tette, amit mindenki más csinált volna.”

Hamilton kifakadt: A testi épségünket kockáztatja a Forma-1!
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra