Hamilton: Sokat kell várnom erre a 100. győzelemre! - F1VILÁG.HU

Hamilton: Sokat kell várnom erre a 100. győzelemre!

HIRDETÉS
Utoljára hazai versenyén, a júliusi Brit Nagydíjon tudott versenyt nyerni a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton, aki azóta is 100. győzelmére pályázik.
2021 Russian Grand Prix, Saturday - Jiri Krenek Lewis Hamilton Mercedes

A brit versenyző jelenleg 5 pontos hátrányban van a tabellán a vb-éllovas Max Verstappennel szemben, a mai Orosz Nagydíjat pedig a 4. helyről kezdheti meg, miközben riválisa a mezőny végéről rajtol.

Hamilton persze tudja, nem lesz könnyű dolga, hiszen előtte az új generáció tagjai, Lando Norris, Carlos Sainz és George Russell foglalnak helyet a rajtrácson.

A Mercedes versenyzője viszont jó ideje vár már arra, hogy megszerezze 100. F1-es győzelmét, ezért mindent belead majd a mai futamon.

„Jön, amikor jönnie kell, de természetesen mindent beleadok majd vasárnap, hajszolom azt a 100-ast” – mondta a hétszeres világbajnok. „Ez egy komoly szám. Úgy tűnik, tovább tart, mint valaha, hogy megszerezzem… De elég király szám, megéri kivárni.”

Hamilton a szocsi hétvége során több videót is közzétett arról, ahogy trénere, Angela Cullen a nyakán dolgozik. Arra a kérdésre, hogy érzi-e még a monzai baleset utóhatásait, a címvédő így felelt: „Sokat dolgoztunk rajta az elmúlt héten, igazán jól éreztem magam, visszatértem az edzéshez is, és úgy érkeztem meg ide, hogy alapvetően rendben voltam.”

„De aztán egy napot az autóban töltöttem, és egy kicsit merev volt a nyakam, és némi fájdalommal ébredtem reggel. Fájt egy kicsit pénteken, szóval dolgoztunk rajta.”

„Szombat reggel aztán újra úgy ébredtem, hogy fájtak kicsit az izmaim. De alapvetően rendben vagyok. Csak olyan izomlázszerű érzéseim vannak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!