Hivatalos: Alonso visszatér a Forma-1-be! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Hivatalos: Alonso visszatér a Forma-1-be!

2021-ben visszatér a Forma-1-be a kétszeres világbajnok Fernando Alonso! A spanyol versenyző több évre szóló szerződést kötött a Renault csapatával.
Circuit of the Americas, Austin, Texas, USA
Saturday 20 October 2018.
Fernando Alonso, McLaren
Photo: Steven Tee/McLaren
ref: Digital Image _1ST9842
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A 38 esztendős versenyző 2018 végén intett búcsút a királykategóriának, azóta pedig több versenysorozatban is kipróbálta magát, sőt, idén is rajthoz áll a legendás Indianapolis 500-on.

Hogy Alonso esetleg visszatérhet a Forma-1-be, arról már jó ideje pletykáltak, ám főleg azt követően szaporodtak meg az ezzel kapcsolatos hírek, hogy kiderült, Daniel Ricciardo jövőre a McLarennél folytatja pályafutását.

Úgy tudni, Alonso már jó ideje egyeztetéseket folytat a Renault-val, a francia istálló pedig szerdán hivatalos közleményben erősítette meg: harmadszor is leszerződtette a spanyolt, aki így 2021-ben Esteban Ocon csapattársa lesz.

Alonso szerződése „több” évre szól, így jó eséllyel 2022-ben is az istálló tagja lesz.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

HIRDETÉS

„Nagy büszkeséggel, és természetesen óriási érzelmekkel tölt el, hogy visszatérhetek a csapathoz, mely pályafutásom elején esélyt adott nekem, és mely most arra ad lehetőséget, hogy visszatérjek a legmagasabb szintre” – mondta Alonso.

„A céljaim összhangban és ambícióim összhangban állnak a csapat projektjével. A télen mutatott fejlődésük hitelességet ad a 2022-es szezonra kitűzött célokhoz, és a mérnököktől kezdve a szerelőkig és csapattársaimig mindenkivel megosztom majd versenyzési tapasztalatomat.”

„A csapat mihamarabb vissza akar térni a dobogóra, akárcsak én, és ehhez megvannak a szükséges eszközei.”

Alonso 2003 és 2006 között, majd 2008-ban és 2009-ben versenyzett a Renault F1-es csapatánál.

A száguldó cirkuszban egyébként 2001-ben versenyzett először a Minardi színeiben.

A spanyol 2005-ben és 2006-ban lett világbajnok a Renault-val, Forma-1-es pályafutása során pedig mindezidáig 32 győzelmet, 97 dobogós eredményt és 22 rajtelsőséget szerzett.

Hivatalos: Alonso visszatér a Forma-1-be!
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen