Jövőre még nem számít győzelemre Alonsóval az Aston Martin - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Jövőre még nem számít győzelemre Alonsóval az Aston Martin

2022-ben csak a konstruktőri verseny 7. helyén zárt a Forma-1-ben az Aston Martin csapata, a brit istálló azonban Fernando Alonsóval a fedélzeten jövőre szeretne „jelentős előrelépést tenni”.
Fernando Alonso, Aston Martin
Fotó: Pirelli
ADVERTISEMENT

Az istálló hosszú távú célja természetesen továbbra is az, hogy a világbajnoki címért harcoljon a száguldó cirkuszban, azt azonban az Aston Martinnál is pontosan tudják, ehhez még szükségük lesz néhány évre.

A silverstone-i istállótól a szezont követően távozott Sebastian Vettel, a csapat azonban nem maradt világbajnok pilóta nélkül, a német helyére ugyanis Fernando Alonso érkezett. Az Aston Martin pedig természetesen szeretne közelebb kerülni az élmezőnyhöz 2023-ben, ám hogy mégis mire számítanak a következő idényben, arról a csapatfőnök beszélt.

„Az elmúlt idényt a 7. helyen fejeztük be. Ennél jobbnak kell lennünk jövőre, előre kell lépnünk egyet” – mondta Mike Krack. „Durva lenne kijelenteni azt, hogy a mezőny legelején szeretnénk harcolni jövőre – ez túl ambiciózus és irreális cél. De szeretnénk jelentős előrelépést tenni.”

„Ugyanakkor viszont azt is gondolom, hogy az eddig megtett lépésekkel, és Fernando Alonso szerződtetésével meg tudjuk ezt valósítani.”

HIRDETÉS

Arra a kérdésre, hogy mit tekintene „jelentős előrelépésnek” az idei bajnokság után, Krakc így felelt: „Láthattunk idén egy csatát a konstruktőri 4. helyért [az Alpine és a McLaren között]. Ha ebbe a küzdelembe bele tudnánk szólni, az ilyen előrelépés lenne.”

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

Jövőre még nem számít győzelemre Alonsóval az Aston Martin
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen