A pénteki második szabadedzésen Oscar Piastri vezetésével a McLarenek végeztek az élen, fél másodperces előnyben a harmadik helyen végző George Russell előtt. Leclerc a negyedik pozícióban zárt a továbbfejlesztett Ferrarival, de ő is elmaradt a McLarenektől.
„Egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak. Ha megnézzük a McLarent, ők most egy teljesen másik bolygón járnak. Idegesítő, de ez van. Ugyanakkor motiváló is, mert mindenképp le akarom dolgozni ezt a hátrányt, amilyen gyorsan csak lehet – ők hihetetlenül gyorsak” — fogalmazott az ifjú versenyző.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Leclerc hozzátette, a bahreini körülmények sem könnyítették meg a dolgukat.
HIRDETÉS
„Trükkös volt az edzés, mert sokkal melegebb van, mint a [szezont megelőző] teszten, és természetesen az ember ugyanazzal a tapadással számol, mint akkor – aztán kiderül, hogy teljesen más a helyzet. Át kell hangolnunk az autót, és az éjszaka folyamán rengeteg munkát végzünk majd, hogy megfordítsuk a helyzetet szombatra.”
HIRDETÉS
A Ferrari friss fejlesztései ígéretesnek tűnnek, de Leclerc egyelőre óvatosan nyilatkozott az erőviszonyokról, különösen a Mercedeshez és a Red Bullhoz képest:
„A Mercedeshez képest úgy tűnik, hogy nagyjából ott vagyunk. A Red Bull már egy kicsit nehezebb eset – Maxnak szerintem eggyel kevesebb szett gumija volt a második edzésen, úgyhogy talán egy kicsit előttünk jár” — magyarázta a Ferrari pilótája. „Úgy érzem, van még bennünk teljesítmény – az autó és a fejlesztések jobb kihasználásában rejlik a kulcs. Szombaton majd meglátjuk, hova jutunk.”
HIRDETÉS




