Leclerc önmagát és a csapatot is okolja, amiért csak 7. lett - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Leclerc önmagát és a csapatot is okolja, amiért csak 7. lett

Charles Leclerc szokásához híven elsősorban ismét önmagára mutogatott egy gyengébb eredmény, az Ausztrál Nagydíj időmérőjén elért hetedik helyezése miatt, ugyanakkor hozzátette, hogy a csapattól érkező rádiókommunikációval sem volt minden rendben, hiszen Carlos Sainz közvetlen közelségéből kellett megkezdenie utolsó gyorskörét.
Charles Leclerc, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

A Ferrari monacói versenyzője idén először volt lassabb csapattársánál az időmérőn. Az önostorozástól sohasem ódzkodó Leclerc most különösen nagy bűnbánatot tanúsított amiatt, hogy nem tudott kellően jó tempót autózni a kvalifikáció egy órája során. Egyedül a gyengébb utolsó gyorsköre miatt nem vállalja a felelősséget, érzése szerint ugyanis ott a Ferrari hibázott azzal, hogy túl közelre navigálta egymáshoz két versenyzőjét.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Egyértelmű, hogy a Q1-ben és a Q2-ben nem találtam a ritmust, nem vezettem jól. Egyszerűen képtelen voltam összerakni egy jó kört, ami az én hibám. A Q3-ban már kicsit jobbnak éreztem a köröm, magabiztos voltam az autóban. Sajnos történt azonban valami a Q3-as második körömben, talán egy kommunikációs hiba, de a teljes első szektort közvetlenül Carlos mögött haladva kellett teljesítenem, ami nem volt valami jó. Beszélni fogunk erről, hogy megpróbáljuk elkerülni az ilyen helyzeteket” – részletezte délutánját Leclerc.

„Szóval elég nehézkes volt. Hiába éreztem azt, hogy egészen versenyképesek vagyunk, még a Q3-as első körömben sem tudtam mindent jól összerakni, pedig az utolsó szakaszba érkezve már nem szabad hibázni. Szóval nem vagyok valami elégedett a mai vezetésemmel.”

Sainz végül az ötödik lett, a két Ferrari közé pedig még Lance Stroll is beférkőzött. Leclerc zárásként a következőképpen összegezte kiábrándító napját: „Lehetett volna jobb a kommunikációnk, de én sem végeztem jó munkát.”

HIRDETÉS
Leclerc önmagát és a csapatot is okolja, amiért csak 7. lett
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat