McLaren: A Honda kihagyhatott volna egy évet - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

McLaren: A Honda kihagyhatott volna egy évet

Fotó: McLaren
Autodromo Nazionale di Monza, Italy. Friday 1 September 2017. Fernando Alonso, McLaren MCL32 Honda. Photo: Glenn Dunbar/McLaren ref: Digital Image _31I0476
ADVERTISEMENT

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier elárulta, felajánlották a Hondának, hogy tartsanak 1 év szünetet együttműködésükben, ám a japán gyártó elutasította mindezt.

A felek múlt héten, a Szingapúri Nagydíjon jelentették be, hogy háromévnyi együttműködés után az idei szezon végén különválnak útjaik: a McLaren 2018-ban a Renault-motorjaival, míg a Honda a Toro Rosso partnereként folytatja.

Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója az Auto Hebdo című lapnak adott interjújában elárulta, próbáltak megoldást találni a problémákra, de nem jártak sikerrel.

„Az első 2017-es teszten már láttuk, hogy komoly problémáink lesznek” – mondta a francia szakember.

„Elkezdtünk idegesek lenni, és próbáltunk megoldást találni, amivel esetleg javítani tudunk a helyzeten. Utolsó erőfeszítésként készen álltunk felajánlani, hogy a Honda hagyja ki a következő idényt, amíg javít a motorján, a McLaren pedig ebben az időszakban egy másik motort használt volna.”

„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról

HIRDETÉS

Boullier hozzátette, más megoldási lehetőségeik is voltak.

„A Honda szakemberei együtt tudtak volna működni a Mercedes mérnökeivel, vagy felépíthettünk volna egy más vállalatok specialistáiból álló csoportot, hogy a Honda gyorsabban tudjon hatékonyabb megoldásokat találni.”

„Sajnos egyik ilyen lehetőséget sem bontottuk ki jobban, és ennek eredményeképp kifogytunk a lehetőségekből. Végül arra jutottunk, hogy nincs más mód, fel kell bontanunk az egyezségünket.”

McLaren: A Honda kihagyhatott volna egy évet
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért