Nincs kizárva, hogy jövőre is lesz Belga Nagydíj – heteken belül bejelentik a 2023-as F1-es naptárat! - F1VILÁG.HU

Nincs kizárva, hogy jövőre is lesz Belga Nagydíj – heteken belül bejelentik a 2023-as F1-es naptárat!

HIRDETÉS
Néhány héten belül véglegessé válhat a Forma-1 2023-as versenynaptára, és bár a Belga Nagydíj jövője továbbra is bizonytalan, Stefano Domenicali nem zárta ki, hogy a spái verseny végül bekerül a programba jövőre is.
2021 Belgian Grand Prix, Saturday - LAT Images Valtteri Bottas

A száguldó cirkusz mezőnye ezen a hétvégén Belgiumban vendégeskedik, a verseny jövőjét azonban bizonytalanság lengi körül, ami természetesen a pilótákat is frusztrációval tölti el, ők ugyanis szinte kivétel nélkül rajonganak a legendás versenypályáért. Az aszfaltcsíkot ráadásul az idei évre jelentős mértékben felújították, mintegy 33 milliárd forintnak megfelelő összeget szántak az átalakításokra és újraaszfaltozásra, melyek ellenére a pálya a munkálatokat végző vállalat szerint megőrizte karakterisztikáját.

Az egyeztetések viszont továbbra is folyamatban vannak a versenyrendezőkkel – erről a Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali beszélt nemrég, aki nem zárta ki annak lehetőségét, hogy jövőre is lesz verseny Belgiumban.

„Soha nem mondtam volna olyat, hogy ’Belgium utolsó éve lesz ez’. Nagyon körültekintő vagyok az efféle megjegyzésekkel” – idézi a szakember szavait a RacingNews365.com című internetes lap.

„Való igaz, hogy dolgozunk és tárgyalunk más promóterekkel, hogy lássuk, készen állnak-e teljesen elköteleződni idén, vagy jövőre. Mindig egyeztetünk arról, hogy vegyítsük a versenyeket, és a futamok egyharmada Európában, egyharmada a távol-keleti térségben, egy újabb harmad pedig az amerikai és a közel-keleti térségben legyen. Azt akarjuk, hogy kiegyensúlyozott legyen.”

„Természetesen egy olyan üzletről beszélünk, ahol nagyon fontosak a befektetések és az anyagi hozzájárulás. De azt mindig is mondtuk, hogy a hagyományos versenyek, melyekről tudjuk, hogy nem képesek annyi pénzt hozni, mint mások, teljes tiszteletet élveznek a részünkről.”

„Ami Belgiumot illeti, az egyeztetések még folyamatban vannak, szóval nem tudom, mi fog történni.”

A MÚLT NEM JELENT GARANCIÁT A JÖVŐRE

Domenicali mindazonáltal leszögezte, a történelmi versenyhelyszínek sem dőlhetnek hátra, múltjuk ugyanis nem jelent garanciát arra, hogy mindig benne lesznek az F1-es programban. Pontosan ez az oka annak is, hogy Belgiumban komoly beruházásokat végeztek az elmúlt évben.

„Óriási a tisztelet ezen helyszínek iránt. De ha visszaemlékszünk, voltak olyan periódusok Belgium esetében, amikor nem került bele a naptárba, majd visszatért” – fogalmazott az F1 vezére. „Monzában idén az Olasz Nagydíjak 100. évfordulóját ünnepeljük. Lenyűgöző esemény lesz! De olaszként is mindig azt mondtam nekik, ’tudnotok kell azt, hogy a történelem nem elég, befektetésre van szükség a nagyszerű jövő érdekében’.”

„Monzának is el kell végeznie a feladatát, fejleszteniük kell a struktúrát, a helyszínt, ami ikonikus, és muszáj előre tekinteni. Arról biztosíthatok mindenkit, hogy ezen helyszínekről mindig lesznek egyeztetések a jövőben, hiszen ez a helyénvaló. De az ő oldalukról nézve nem lehet magától értetődő az, hogy mindig itt lesznek, ha nem is tesznek semmit, mert ez az nem lenne helyes.”

Hirdetés

HAMAROSAN DÖNTÉS SZÜLETIK DÉL-AFRIKÁRÓL

A 2023-as programba biztosan bekerül majd Las Vegas, de visszatér Kína, illetve Katar is. És szinte biztosra vehető, hogy a királykategória mezőnye ellátogat majd Dél-Afrikába, a Kyalami versenypályára, ahol utoljára 1993-ban rendeztek versenyt. Domenicali megerősítette, még zajlanak a tárgyalások – feltételezhetően ezért is csúszik a jövő évi versenynaptár bejelentése.

„Mindig mondtam, hogy szeretnénk versenyt Afrikában, és a mostani helyzet alapján Dél-Afrikáról lesz szó. Folyamatban vannak az egyeztetések, képzelhetik, hogy tárgyalunk az új promóterekkel. Egy szolid, világos és hosszú távra szóló elköteleződést szeretnénk, mert az nem fordulhat elő, hogy ott leszünk egy évig, aztán ’game over’. Ez pedig időbe telik.”

„Azt gondolom, a következő pár napban tisztázni fogjuk a helyzetet – szeretnénk elköteleződni Afrika felé, de megfelelően akarjuk csinálni. Ezért is van az, hogy a versenynaptárat legkésőbb a következő néhány hétben kialakítjuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!