Nincs megállapodás a McLaren és a Mercedes között - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Nincs megállapodás a McLaren és a Mercedes között

M9iFsjhR2vAdVGgGZ7i6fENeMeShlgc6_DJ5R2725
Baku City Circuit, Baku, Azerbaijan. Friday 23 June 2017. Fernando Alonso, McLaren MCL32 Honda. Photo: Charles Coates/McLaren ref: Digital Image DJ5R2725
ADVERTISEMENT

Nincs még megállapodás a Mercedes és a McLaren Forma-1-es csapata között – jelentette ki a német istálló nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda.

A hírek szerint a McLarennél hetekkel ezelőtt döntés született arról, hogy az idei szezont követően szakítanak jelenlegi motorpartnerükkel, a Hondával, és állítólag a Mercedesszel lépnek szövetségre.

Úgy tudni, a felek már egyeztettek is egymással, Lauda azonban leszögezte, a McLaren még nem kért motort tőlük.

„A McLarennek szerződése van a Hondával” – mondta az osztrák a német Sky televíziónak, majd hozzátette, természetesen hallott ő is a pletykákról.

„Ez azonban még nem jelenti azt, hogy mennek hozzájuk a Mercedes-motorok. Senki sem kérte őket.”

HIRDETÉS

Sőt, Lauda azt mondja, nagyon fontos volna, hogy „a világ egyik legnagyobb gyártója”, a Honda a Forma-1-ben maradjon.

„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról

„Korábban ugyanez volt a téma a Red Bull kapcsán is, de végül a Renault-motoroknál maradtak, a dolog pedig magától kialakult.”

Nincs megállapodás a McLaren és a Mercedes között
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét