A verseny leintése utáni rádiózás alapján akár a futamgyőzelmet is feltételezhetnék Lance Stroll részéről, olyan örömben tört ki a kanadai pilóta, akit a hatodik pozícióban intett le a kockás zászló Melbourne-ben. Az Aston Martin pilótája nem teljesített látványos futamot, a tévéképernyőkre csak elvétve került fel, az esőben azonban jól lavírozott, így sikerült beállítania a tavalyi legjobb versenyeredményét.
Elmondása szerint a higgadtsága mellett sokat köszönhet a csapat stratégáinak is, akik a verseny második felében érkező esőre jó ütemben reagáltak.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Figyelték az előrejelzést, és látták, hogy a pálya másik oldalán már el is kezdett esni az eső. Ők hívtak a bokszba, szóval nekem semmi közöm nem volt a döntéshez” – ismerte el. „Láttam, hogy mindenki csúszkál, és rengeteg esőcsepp volt a sisakrostélyomon, szóval innentől kezdve csak az volt a cél, hogy a pályán maradjak, és a megfelelő időben a megfelelő gumin legyek.”
HIRDETÉS
Stroll kiemelte, mennyire fontos volt a változó körülmények között megfontoltan vezetni, és csak mértékletes kockázatot vállalni. „Az egyensúlyozásról szólt az egész: vagy nyomtam, és egy másodperccel gyorsabb voltam körönként, de 90% eséllyel összetörtem volna magam, vagy egy másodperccel lassabban mentem körönként, de akkor is 50% esély volt rá, hogy kicsúszom.”
HIRDETÉS
„Ma nagyon kevés olyan pillanat volt, amikor a komfortzónámban érezhettem magam. Szinte végig pengeélen táncoltam” – tette hozzá.
Stroll szerint a mai pozitív eredmény ellenére az Aston Martinnak még rengeteg munkája van, hiszen az autó nyers tempója nem az igazi.
„Tovább kell nyomnunk, hogy gyorsabbá tegyük az autót. Ma egy olyan verseny volt, ahol sok mindent kihoztunk a helyzetből, de nem volt őrületes tempónk” – mondta.
HIRDETÉS
A másik Aston Martinnal Fernando Alonso számára balszerencsés véget ért a verseny, miután az ideális íven hajtva kavicsokra futott a pályán, amelyeken megpördülve a falban végezte.
„Őszintén szólva a semmiből jött az eset” – mondta a kétszeres világbajnok. „Meglepődtem, hogy elvesztettem az irányítást. Nem futottam szélesebbre, mint bármelyik korábbi körben. Egyszerűen csak ott találtam egy rakás kavicsot a pályaán, és megpördültem. Ez egy nagyon költséges hiba volt, de nem igazán tudom, mit csinálhattam volna másképp. Megpróbáljuk jobban kielemezni. Szerintem ez egyszerűen csak egy balszerencsés eset volt” – taglalta Alonso.
HIRDETÉS
Az Aston Martin nyolc ponttal távozik Ausztráliából.




