Több csapattag utazhat mostantól az F1-es versenyekre - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Több csapattag utazhat mostantól az F1-es versenyekre

A hétvégi Belga Nagydíjtól kezdődően több szakemberrel utazhatnak a versenyekre a Forma-1 csapatai.
Lando Norris, McLaren MCL35, is returned to the garage. Mechanics wheel the car backwards
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A koronavírus-járvány miatt az idei szezont megelőzően 80 főben korlátozták a létszámot, közülük legfeljebb 60-an dolgozhattak közvetlenül a versenyautón.

A szezon eddigi versenyeit hivatalosan „zárt” eseményként tartották meg, nézők tehát nem látogathattak ki a versenyhelyszínekre.

A csapatok nemrég aztán megállapodtak abban, a hétvégi Belga Nagydíjtól kezdve magukkal viszik saját vendéglátó egységeiket, ehhez pedig a versenyhétvégén résztvevő szakemberek számát is megnövelték 90-re. Ezt aztán a Motorsport Világtanács (WMSC) nemrég ratifikálta is.

A sportszabályzatot módosították továbbá azzal is, hogy tilos lesz a tesztelés – még régebbi autókkal is – azokon a helyszíneken, melyek újonnan kerültek bele az idei versenynaptárba.

FIA: Túl sokat azért ne várjunk a szabálymódosításoktól

HIRDETÉS

A Forma-1 kedden jelentette be, 17 futamosra bővült a 2020-as program, miután döntés született arról, hogy Isztambulban, Bahreinben és Abu Dhabiban is versenyeket rendeznek idén.

A legfrissebbek

Több csapattag utazhat mostantól az F1-es versenyekre
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat