Verstappen a leggyorsabb az időmérő előtt, Leclerc a nyakán - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Verstappen a leggyorsabb az időmérő előtt, Leclerc a nyakán

Bár közel került hozzá a Ferrari, és egy rövid időre a Mercedes is, a Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzése Max Verstappen Red Bulljának listavezető köridejével ért véget.
Red Bull, Max Verstappen
Fotó: Red Bull Racing
ADVERTISEMENT

Szombaton helyi idő szerint 15 órakor startolt el a harmadik szabadedzés, a Bahreini Nagydíj hétvégéjének utolsó olyan eseménye, amely teljes egészében természetes fény mellett zajlik, azaz a körülmények kevésbé voltak mérvadóak az időmérőt és a versenyt illetően.   

Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett

Az első fél óra lepergésekor Max Verstappen nagy előnnyel állt a tabella élén, hiszen 1:33,035-ös ideje hét tizeddel volt gyorsabb a legközelebbi üldöző Charles Leclerc-énél, aki egy megpördülést is bemutatott a 11-es kanyarban.  

Hamarosan Lewis Hamiltonnak sikerült egy tizeden belülre kerülnie a hollandhoz képest, ami bár biztatónak tűnt, ám ekkori 1:33,1-es körideje még csak pénteki legjobbjával egyezett meg. Ezt követően kezdtek csak záporozni az erősebb köridők, rövid ideig George Russell és Leclerc is állt az élen, végül Verstappen került vissza a tabella tetejére 1:32,544-es köridővel, ami fél másodperccel lassabb volt a második edzésen elért etalonjánál.

Leclerc lemaradása egy tizedmásodpercnél kisebb volt a hollandhoz képest a leintéskor, őt Sergio Pérez követte, majd négytizedes hátránnyal Russell, aki továbbra sem érzi kezesbáránynak a Mercedest, alacsony sebességnél nagy alulkormányzottságra panaszkodott.

HIRDETÉS

A McLaren csak az edzés elejére javította ki a pénteken keletkezett vízszivárgást Ricciardo autóján, elkerülve, hogy éjszaka ki kelljen használniuk a túlórázásra vonatkozó egyik jokert – a wokingiak végül csak a 11. és a 15. helyig jutottak a tabellán. Az ausztrál tehát visszatért, egy versenyző azonban így is hiányzott a pályáról, ugyanis az AlphaTauriban keletkezett hidraulikai probléma miatt Yuki Tsunoda egy kört sem tudott megtenni.

Hamilton végül hatodik lett, az edzés végén pedig Kevin Magnussen dobbantotta még fel magát a hetedik helyre a Haasszal, a két Alfa Romeo elé. Valtteri Bottas számára így még él a remény, hogy kisebb csapathoz igazolva is tovább nyújthatja Q3-ba kerülési sorozatát, ami már 101 versenyhétvége óta tart, hiszen legutóbb 2016-ban esett ki a Q2-ben. Erre, és számos egyéb kérdésre is választ kapunk a közép-európai idő szerint 16 órakor startoló első 2022-es időmérőn!

Verstappen a leggyorsabb az időmérő előtt, Leclerc a nyakán
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról