2025.12.01., hétfő, 21:42 - F1VILÁG.HU

Day: december 1, 2025

Hamiltont sokkolta, hogy Verstappen újra bajnokesélyes

Lewis Hamilton teljes sokkban állt a média elé a Katari Nagydíj után: a brit klasszis ugyanis semmiről nem tudott abból, ami a futam elején és közben történt – így arról sem, hogy Max Verstappen győzött, és ezzel drámaian közel került Lando Norrishoz a világbajnoki pontversenyben.

Verstappen: „Ha nem nyerem meg a bajnokságot, akkor sem számít — így is elképesztő szezonom volt”

Katar győzelmével mindössze 12 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki éllovas Lando Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, aki így három hónap alatt ledolgozta korábbi 104 pontos lemaradását. A Red Bull versenyzője szerint azonban egyáltalán nem érzi magán a nyomást, és kijelentette: ha nem sikerül megszereznie ötödik világbajnoki címét, „az sem igazán számít”.

Marko visszakozik: „Antonelli nem engedte el szándékosan Norrist” – bocsánatot kért az online támadások után

Helmut Marko visszavonta korábbi, nagy port kavaró kijelentését, miszerint Andrea Kimi Antonelli szándékosan engedte volna el Lando Norrist a Katari Nagydíj hajrájában. A Red Bull tanácsadója utólag elismerte, hogy az olasz újonc hibázott – méghozzá kétszer is –, ám semmilyen szándékosság nem volt a manőver mögött.

Hamilton változtatásokat sürget a Ferrarinál

Rendkívül nehéz hétvégét zárt a katari versenyen Lewis Hamilton, aki mindössze a 12. helyen ért célba a Ferrari SF-25-össel. A brit pilóta a leintés után őszintén beszélt arról, hogy szerinte elengedhetetlen változtatásokra van szükség a csapatnál, mert a jelenlegi helyzet hosszú távon fenntarthatatlan.

„Papaya-szabályok? Lehet, hogy visszaütöttek” – az egykori F1-es stratéga szerint a McLaren saját magát verte meg

A Katar Nagydíj után szinte minden szakmai elemzés egy irányba mutat: a McLaren stratégiai döntése a 7. körös biztonsági autó alatt eldöntötte a versenyt – és lehet, hogy a világbajnokságot is?. Oscar Piastri elveszítette a biztosnak tűnő győzelmet, Lando Norris pedig csak egy negyedik helyet mentett, miközben Max Verstappen tökéletes időzítéssel húzott hasznot az eseményekből.

Átfogó vizsgálat indul a McLarennél a katari baklövés után

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elismerte, a katari biztonsági autós fázisnál meghozott stratégiai döntésük „végső soron helytelen” volt, és mind Oscar Piastri, mind Lando Norris súlyos hátrányt szenvedett emiatt. A wokingiak minden részletre kiterjedő belső vizsgálatot indítanak, hogy megértsék, miként születhetett ilyen félreértett ítélet egy kulcsfontosságú világbajnoki hétvégén.

Piastri kiáll a „papaya-szabályok” mellett, katari teljesítményével pedig nagyon elégedett

Oscar Piastri parádés hétvégét teljesített Katarban: pole pozíció, sprintgyőzelem, domináns tempó – a vasárnapi főfutamon azonban egy stratégiai döntés miatt kicsúszott a kezéből a győzelem. A fiatal ausztrál másodikként ért célba, ám a leintés után alig tudott megszólalni: ritkán látott frusztráltsággal értékelte a történteket.

„Nem azt kellett volna tennünk, amit tettünk” – Norris csalódott, de előre tekint

Drámai fordulatot hozott a 2025-ös Katari Nagydíj, ahol a McLaren stratégiai hibája újraélesztette Max Verstappen világbajnoki reményeit, és gondoskodott arról, hogy a bajnoki csata Abu Dhabiban dőljön el. Lando Norris ugyan a negyedik helyen ért célba, de elégedetlenül és önkritikusan értékelte a hétvégét – különösen a csapat sorsdöntő döntését a 7. körben.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

Kiderült, mikor érkezik az Aston Martin 2026-os F1-ese
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja