Alonso: Az időmérőn jók vagyunk, a versenyen meg még jobbak - F1VILÁG.HU

Alonso: Az időmérőn jók vagyunk, a versenyen meg még jobbak

HIRDETÉS
Az első rajtsorból várhatja majd a piros lámpák kialvását a szezon második futamán, Dzsiddában Fernando Alonso, aki örömmel konstatálja, hogy a Szahírban látott időmérős problémákon is sikerült túllépnie az Aston Martinnak.
Portrait, Jeddah Corniche Circuit, GP2302a, F1, GP, Saudi Arabia
Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, celebrates a good result in Qualifying

Alonso egyre közelebb jár ahhoz, hogy visszatérjen az első helyre egy Forma-1-es időmérőn vagy versenyen, hiszen két héttel ezelőtti dobogóját követően ezúttal Szaúd-Arábiában – noha az eredetileg második helyre kvalifikáló Charles Leclerc hátrasorolásának is köszönhetően – az első sorból rajtolhat majd. A spanyol pole-pozíciót már több mint tíz éve, a 2012-es Német Nagydíjon szerzett utoljára a Ferrarival, második rajthelye viszont a tavalyi montreali hétvégéről is van már.

„Ez eddig egy remek hétvége számunkra. Bahreinben még az időmérő volt a gyenge pontunk, de itt most egy körön is nagyon jól mentünk. Charles büntetése miatt az első sorból rajtolhatok, és majd meglátjuk, innen mire leszünk képesek” – mondta Alonso a kvalifikáció leintését követően.

„Mindenesetre magabiztosak vagyunk. Tegnap a hosszú etapos tempónkat egy kicsit a forgalom is befolyásolta, az autó viszont erősnek érződött, és a versenytempó, a gumikezelés számít az erősségének. Mondhatjuk, hogy a vasárnapokon jobbak vagyunk, mint a szombatokon.”

Lance Stroll a másik Aston Martint ezúttal a hatodik helyre kormányozta, amely pozíció a rajtrácson szintén eggyel javul majd. A kanadai nem is rejtette véka alá, mennyire élvezi, hogy versenyképes autót vezethet.

„Pár éve, 2020-ban volt már jó autónk. Nagyon élvezetes az ilyen! Azt hiszem, a versenytempónk is rendben van, de meg kell előznöm egy Ferrarit és egy Mercedest ahhoz, hogy dobogót remélhessek” – mondta Stroll, aki George Russellt és Carlos Sainzt követi majd a rajtrácson.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!