Friss hírek

Az Aston Martinnál tudják, Alonso nem fog megelégedni a középmezőnnyel

Az Aston Martin Forma-1-es csapatának teljesítményigazgatója, Tom McCullough pontosan tudja, újonnan szerződtetett versenyzőjük, Fernando Alonso nem fog megelégedni azzal, hogy a középmezőnyben harcol.

A kétszeres F1-es világbajnok az Alpine csapatától érkezett a silverstone-i istállóhoz, és mivel több évre szóló szerződést írt alá, természetesen arra törekszik, hogy mihamarabb az élre repítse az Aston Martint. Bár a csapat 2022-ben csak a konstruktőri verseny 7. helyén zárt, az istállónál még hisznek abban, hogy teljesíteni tudják 5 éves tervüket, és 2025-ben már a világbajnoki címért lehetnek harcban.

Tom McCullough, az Aston Martin teljesítményigazgatója azt mondja, mindenki nagyon izgatottan várja, hogy elkezdje a közös munkát Alonsóval – aki a szakember szerint nagyban hozzájárul majd a csapat előmeneteléhez.

Hirdetés
 

„Még ismerkedem Fernandóval. Egy dolgot viszont elmondhatok: nagyon motivált és versenyképes karakter, ez már kívülről látszik. És már kezdem látni ezt egy kicsit akkor is, amikor beszélgetek vele” – mondta a szakember. „Kizárólag arra összpontosít, hogy jól teljesítsen. Remek jövőt lát a csapatunknál. Látja azt az utat, amit most bejárunk épp. Nagyon örülünk annak, hogy a csapatunknál tudhatjuk őt. Minden területen hajtani fog bennünket.”

„Nem fog megelégedni azzal, hogy a középmezőnyben harcol. Ki akarja venni a részét abból az előrelépésből, amit szeretnénk megtenni – mégpedig, hogy elkezdjünk harcolni a három topcsapattal.”

McCullough hozzátette, idén már nem számíthatnak arra, hogy a vb-trófeáért harcolhatnak, a fő cél azonban az lesz számukra, hogy közelebb kerüljenek a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes alkotta trióhoz.

„Legyünk reálisak: azt gondolom, idén nem fogunk a világbajnoki címért harcolni. Egy utat járunk most be, fejlődünk csapatként. Egyre erősebbé válunk. Szerintem Fernando jelentős mértékben hozzá tud tenni ehhez. Ő is reálisan látja a helyzetet, közösen járja be velünk ezt az utat. Ha 2023-ban harcolni tudunk a három topcsapattal, meggyőződésem, hogy elégedettek leszünk.”

„És aztán megpróbáljuk elkapni az élen lévőket, akik a legjobb munkát végzik jelenleg.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!