Friss hírek

Az F1 ígéretet kapott arra, hogy garantálják a biztonságot a Szaúd-arábiai Nagydíjon

Forma-1 azzal kapcsolatban, hogy a közelben történt terrorcselekmények ellenére a tervek szerint folytatja a Szaúd-arábiai Nagydíj lebonyolítását – mondta Stefano Domenicali elnök-vezérigazgató.

Pénteken, helyi idő szerint kora este, az első szabadedzés idején iszalmista szélsőségesek, az úgynevezett huthik megtámadták a pályától mintegy 20 kilométerre fekvő olajfinomítót. Ezt követően az F1 vezetősége két alkalommal is egyeztetett a csapatokkal és a versenyzőkkel, és végül az a döntés született, hogy nem fújják le a dzsiddai hétvégét.

A csapatfőnökök egyetértettek abban, hogy a versenyhétvége folytatódhat azon ígéretek alapján, amiket a helyi biztonsági erőktől és hatóságoktól kaptak. Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója elárulta, komolyan vették a helyzetet, és garanciákat kaptak arra, biztonságban lesznek.

Hirdetés
 

„Teljes biztosítékot kaptunk arra vonatkozóan, hogy az ország számára a biztonság az első, helyzettől függetlenül – a biztonságot garantálni kell. A helyi tisztviselők is valójában a családjaikkal vannak itt, és minden rendszer adott ahhoz, hogy megvédjék a területet, a várost, és azokat a helyeket, ahová megyünk” – mondta a szakember. „Szóval magabiztosak vagyunk, és bíznunk kell a helyi hatóságokban. Ezért természetesen folytatjuk a rendezvényt.”

A tanácskozásokon jelen volt Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke is.

„Egyeztettünk a biztonsági erők vezetőivel, és találkoztunk a csapatfőnökökkel és a versenyzőkkel is” – mondta. „Hogy kik a célpontok? Az infrastruktúrát támadják, nem a civileket, és nem a pályát. Természetesen ellenőriztük a hatóságoktól kapott tényeket, és biztosítékot kaptunk tőlük arra vonatkozóan, hogy ez egy biztonságis hely.”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff kifejtette: „Remek találkozó volt. Most a versenyzők is egyeztetnek a saját értekezletükön, minket, csapatfőnököket pedig biztosítottak arról, hogy védelem alatt állunk. Szaúd-Arábiában jelenleg jó eséllyel ez a legbiztonságosabb hely jelenleg. Ezért is versenyzünk.”

Arra a kérdésre, hogy egyhangúlag támogatták-e a döntést, a Mercedes-főnök így felelt: „Ami a csapatfőnököket illeti, igen.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke hozzátette: „Azt gondolom, a sportnak közösen kell kiállnia. Nem lehet tolerálni a terrorizmus semmilyen formáját, és a sportot nem lehet ilyen helyzetbe hozni, ez elfogadhatatlan.”

„Stefano és az elnök foglalkozik a helyzettel, és biztosítékokat kaptunk a szervezőktől, ezért versenyezni fogunk.”

A Forma-1-es versenyzők mindeközben továbbra is egyeztetnek Dzsiddában, holott a helyszínen már hajnali 2 óra lesz lassacskán. Úgy tudni, vannak olyan pilóták a mezőnyben, akik ilyen körülmények közepette nem szeretnének versenyezni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!