Bottas: Sikerült javítani a beállításaimon! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Bottas: Sikerült javítani a beállításaimon!

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azt mondja, a múlt hét óta sikerült javítaniuk versenyautója beállításain, ennek köszönhető az, hogy a 70. évforduló Nagydíjának időmérőjén meg tudta szerezni a rajtelsőséget.
2020 70th Anniversary Grand Prix, Saturday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A finn versenyző F1-es pályafutása 13. pole-ját zsebelte be szombaton, Silverstone-ban, miután 63 ezredmásodperccel felül tudott kerekedni csapattársán, Lewis Hamiltonon az időmérő edzésen.

Bottas – aki a múlt heti első silverstone-i versenyen sokáig a második helyen haladt, ám egy defekt miatt nem tudott pontot szerezni – azt mondja, a beállításai nem voltak tökéletesek a Brit Nagydíjon, mostanra azonban sikerült javítaniuk azokon.

„Múlt hét óta mindenen dolgoztunk, amin javítani tudtunk az autón, és persze mi is, Lewis, illetve én is próbáltunk találni még valamit” – mondta a finn versenyző.

„A beállításokat tekintve sikerült is fejlődni, legalábbis nekem, és a vezetést tekintve is találtam még egy kicsit. Ugyanazon a folyamaton mentünk végig a hétvége során, kezdettől fogva sikerült jó irányba haladni egészen az időmérőig.”

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

HIRDETÉS

„Természetesen részletekbe nem mehetek bele, de sikerült javítani a beállításaimon. Múlt héten az időmérőn némi lemaradásban voltam, egyszerűen az irány miatt, amely felé elindultam. Nem mondom azt, hogy rossz versenyautóm volt, de remélem, hogy most az időmérőre és a futamra is sikerült optimalizálni.”

„Kielemeztünk mindent az előző versenyhétvégéről, a beállításokat, azt, ahogy vezettem az időmérőn és a versenyen. Próbálom jobban csinálni a dolgokat, és ma sikerült is jobbnak lennem, mint múlt hétvégén.”

„Nem akarok belemenni a beállításaim részleteibe, de határozottan jobb volt most az időmérőn, mint egy hete.”

Mivel a Forma-1 gumiszállítója, a Pirelli erre a hétvégére eggyel lágyabb keverékeket hozott magával, mint legutóbb, a stratégiák is eltérően alakulnak majd a versenyen, mint egy hete.

„Az egykiállásos stratégia nehéz lesz ezúttal a gumikeverékek miatt” – fogalmazott a Mercedes versenyzője.

„A stratégiákat tekintve más lesz a helyzet, mint múlt hétvégén. Ami engem illet, természetesen győzelmet várok, nem is várhat mást az ember, ha a pole-ból rajtol.”

Bottas: Sikerült javítani a beállításaimon!
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen