Leclerc szerint rosszul taktikázott a Ferrari az időmérőn - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Leclerc szerint rosszul taktikázott a Ferrari az időmérőn

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc azt mondja, mindenképpen szeretné átbeszélni a csapattal azt a gumistratégiát, amit a pénteki időmérőn alkalmaztak, és ami miatt végül hátrányba került a kvalifikáció utolsó szakaszában.
Charles Leclerc, Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Leclerc jó eséllyel pályázott a rajtelsőségre Bahreinben, végül azonban bő 2 tizedmásodperccel alulmaradt a világbajnoki címvédő Max Verstappennel szemben. A Ferrari versenyzője azt mondja, nem ment tökéletesen az időmérő utolsó szakasza számára, ráadásul hátrányban is volt a választott gumitaktika miatt.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

„Az autó jó volt, de az utolsó kör nem sikerült a legjobbra. A legjobb körömet szerintem a Q2-ben futottam, amikor sikerült mindent beletennem, amit akartam” — magyarázta a monacói. „A Q3-ban nem igazán találtam meg a tapadást rögtön a bokszból kijövet, ami egy kicsit furcsa volt, szóval meg foguk vizsgálni. És szerintem azzal is egy kicsit hátrányba kerültünk, hogy bekoptatott garnitúrával mentünk ki a Q3 elején, hiszen a pálya javult, és így sokkal nehezebb olvasni azt, hogy mennyi első szárnyra van szükség az utolsó etapra. Szerintem itt egy kicsit veszítettünk a ritmusból.”

Érdekesség, hogy a Q2-ben futott idejével Leclerc megszerezhette volna a pole-t Bahreinben. A fiatal pilóta azt mondja, át fogják beszélni, hogy miért volt szükség arra, hogy az időmérő korábbi szakaszában elhasználjanak egy új garnitúra gumit.

„Nem örültem neki, de olyasvalami ez, amit meg fogunk beszélni a csapattal. Én azt gondoltam, biztonságban vagyunk, de nyilvánvalóan az év első időmérőjén nem akart kockáztatni a csapat” — magyarázta a Ferrari versenyzője. „Szóval ki kellett mennünk egy új garnitúra lággyal, ami miatt egy kicsit hátrányba kerültünk az időmérő hátralévő részében.”

HIRDETÉS

Arra a kérdésre, hogy több esélye lett volna-e a pole-ra, ha marad még egy szett lágy gumija a végére, Leclerc így felelt: „Csinálhattunk volna sok mindent, de ott vagyunk a 2. helyen, két tizedes hátránnyal. Szerintem szorosabb, mint amennyire az eredménytábla alapján tűnik. De ez jó dolog. Arra számítottunk, hogy a Red Bull nagyobb előnyben lesz, mint amekkorában végül volt. Szóval egy kicsit közelebb vagyunk hozzájuk, mint gondoltuk. A legnagyobb kérdőjel viszont nyilván a szombati verseny. És biztos vagyok abban, hogy nagyobb előnyük van, mint amit most mutattak. De majd meglátjuk.”

A legfrissebbek

Leclerc szerint rosszul taktikázott a Ferrari az időmérőn
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat