Leclerc tesztel csak ezen a hétvégén a Ferrarival - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Leclerc tesztel csak ezen a hétvégén a Ferrarival

Döntött a Ferrari, csak Charles Leclerc vezet ezen a hétvégén a Pirelli által szervezett jerezi gumiteszten.
Charles Leclerc Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Az olasz gumigyártó idén 25 napot tölthet el teszteléssel, a munkából pedig az összes istálló kiveszi majd a részét – sőt, minden csapat öszvérautót épít ezekre az alkalmakra, ezekkel tesztelik majd a 2021-ben érkező 18 colos abroncsokat.

A munkát már ezen a hétvégén, a dél-spanyolországi Jerezben megkezdi a Pirelli, méghozzá a Ferrari segédletével. Már hetekkel ezelőtt az a hír járta, a gumiteszten csak Charles Leclerc vezet, múlt héten azonban a Ferrari részéről úgy nyilatkoztak, még nem született döntés arról, hogy pontosan melyik versenyzőjük is dolgozhat majd.

A Pirelli tájékoztatása szerint azonban végül csak Charles Leclerc ül autóba hétvégén.

„A 2020-as szezon még el sem kezdődött, de ezen a héten a Pirelli már pályára gurul Jerezben az első 2021-es gumiteszt alkalmával a Ferrarival és Charles Leclerc-rel” – jelezte az olasz gumigyártó a minap.

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

HIRDETÉS

A Pirelli és a Ferrari két napon át dolgozhat majd: az első tesztnapon a jelenleg is használatos 13 colos gumikkal, vasárnap pedig a 18 colos abroncsokkal.

Leclerc tesztel csak ezen a hétvégén a Ferrarival
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen