Massa szerint helyes döntést hozott az FIA - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Massa szerint helyes döntést hozott az FIA

ADVERTISEMENT

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa egyetért abban, túlságosan veszélyes lenne a DRS-rendszer használata a belgiumi versenypálya legendás kanyarjában, az Eau Rouge-ban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrégiben jelentette be, hogy sem a szabadedzéseken, sem az időmérőn nem állíthatnak majd a versenyzők a hátsó szárnyak meredekségén a szóban forgó kanyarban.

Massa úgy véli, az illetékesek helyes döntést hoztak.

„Folyamatosan figyelemmel kísértem a DRS-rendszer Eau Rouge-ban való használatával kapcsolatos értekezést, és azt hiszem, jó döntést hoztak azzal, hogy egész hétvégére betiltották a használatát a kérdéses kanyarban” – nyilatkozta a brazil versenyző.

„Versenyzőként mindig megpróbáltuk volna használni ott a DRS-t, ez pedig balesethez vezethetett volna, főként a kanyar természetéből adódóan. Szóval azt hiszem – akárcsak Monacóban -, ezúttal is helyes döntés született.”

HIRDETÉS

Az FIA állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting szerdán elárulta, döntésében kulcsszerepet játszott az a tény, hogy a versenyzők minden bizonnyal úgy hajtotta volna bele a rendkívül gyors kanyarba, mintha autóik hátsó szárnya zárt állásban lenne, ez pedig igencsak veszélyes lett volna.

„Nem fogjuk engedélyezni a DRS használatát az Eau Rouge-ban az edzések során” – mondta a szakember.

„Szeretnénk elkerülni, hogy a versenyzők úgy száguldjanak keresztül a kanyarok, hogy közben azt gondolják, szárnyaik megfelelő pozícióban vannak, holott egyáltalán nem. Úgy gondoljuk, megfelelő biztonsági intézkedést hoztunk egy ilyen gyors kanyarban.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

Massa szerint helyes döntést hozott az FIA
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat