Mercedes: Hiába a bajnoki címek, idén mindenki a nulláról kezd - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Mercedes: Hiába a bajnoki címek, idén mindenki a nulláról kezd

Hiába nyert az elmúlt években sorozatban nyolc konstruktőri címet a Forma-1-ben a Mercedes, a német istálló technikai igazgatója, Mike Elliott szerint az új technikai szabályok miatt 2022-ben minden csapat ugyanarról a szintről kezd.
Mercedes-AMG F1 W13 E Performance Launch - W13
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A Mercedes pénteken mutatta be 2022-es versenyautóját: a W13-as kódjelű modellt már ma bejáratja Silverstone-ban Lewis Hamilton és George Russell. A csapat célja természetesen az, hogy az előttünk álló idény során is a világbajnoki címekért harcoljon, az új technikai szabályok azonban óriási kihívások elé állították őket is.

Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója a bemutató alkalmával elárulta, pontosan milyen nehézségekkel is szembesültek a W13-as kódjelet viselő modell megalkotásakor.

„Ami a kasztnit illeti, óriási változásokról beszélünk” – mondta a szakember. „Az én pályafutásomban még soha nem voltak ilyen mértékű változások. Azt gondolom, három aspektusa van ennek: az egyik, hogy teljesen másképp alakították ki a szabályokat, főleg az aerodinamikára vonatkozókat, ennek pedig komoly hatása van.”

„És az, amit megpróbálnak elérni az aerodinamikával, azt jelenti, hogy alapvetően eltérő formát kaptunk. A harmadik dolog pedig, hogy most először vannak ilyen komoly változások a költségplafon alatt.”

HIRDETÉS

„A mérnökök imádják a kihívást, és ezért ez egy fantasztikus lehetőség arra, hogy valami frissel álljunk elő. Az aerodinamika világában apró dolgok után kutatunk, de ilyen komoly szabályváltozások esetén óriási előrelépéseket lehet tenni, és ez igazán kielégítő.”

„Más dolog, hogy volt egy sikerkorszakunk, 8 konstruktőri bajnoki címet nyertünk, most viszont minden a nulláról kezdődik. Minden csapat tiszta lappal indult azzal a modellel, amit az F1 kínált, és nem tudod áthozni a tavalyi autó előnyeit, vagy megoldani annak problémáit. Szóval mindenki ugyanazon a szinten kezd.”

Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?

Fontos ugyanakkor említést tenni arról, hogy a Forma-1 szabályai szerint a csapatok nem ugyanannyi időt tölthetnek el a szélcsatornában – ezt az előző idény konstruktőri végeredménye alapján határozzák meg, és mivel a Mercedes a legjobb lett tavaly a csapatok versenyében, ők tesztelhetnek a legkevesebbet a szélcsatornában.

„A csapatok eltérő mennyiségű etapot kapnak a szélcsatornában, és eltérő munkaórát tölthetnek el a CFD-technológiával [számítógépes folyadékdinamika], szóval benne van, hogy tényleg összekeveredik a mezőny. Ez izgalmas erőpróbát jelent mérnökként, de nyilvánvaló kockázat is van benne a versenyképességünket illetően.”

Elliott beszélt arról is, ahhoz, hogy a kívánt aerodinamikai konfigurációval álljanak elő 2022-re, teljesen újra kellett „csomagolni” mindent a karosszéria alatt.

„Ahhoz, hogy megkapjuk a kívánt formákat, teljesen újra kellett csomagolnunk a belső teret, egészen az elektronikai kialakításig, meg kellett határoznunk, hol helyezzük el például az egységes elektronikai rendszert [ECU]” – magyarázta.

„Az új szabályoknak megfelelően újraterveztük a felfüggesztést is, és remélhetőleg látható az is, hogy egy újabb lépést tettünk meg azzal, hogy nagyon szűkre csomagoltuk az oldalszekrényeket és a motorborítást. Ennek megvalósítása nem egyszerű zsugorítási gyakorlat, hanem óriási újratervezést és rengeteg szimulációt igényel.”  

Mercedes: Hiába a bajnoki címek, idén mindenki a nulláról kezd
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen