Nagy lépésre lesz szüksége az Aston Martinnak, hogy pár éven belül világbajnok legyen - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Nagy lépésre lesz szüksége az Aston Martinnak, hogy pár éven belül világbajnok legyen

Kiábrándítóan indult ugyan a 2022-es Forma-1-es idény az Aston Martin csapata számára, az istállót irányító Mike Krack mégis azt gondolja, jól haladnak ötéves tervükkel, mely során a végső céljuk az, hogy világbajnoki címet nyerjenek.
Fernando Alonso, Aston Martin
Fotó: Pirelli
ADVERTISEMENT

A szakember ugyanakkor leszögezte, 2023-ban nagyot kell előrelépniük, már csak azért is, mert a jövő évi, AMR23-as kódjelű versenyautó lesz az első olyan versenygép az istállónál, mely teljes egészében az új technikai igazgató, Dan Fallows iránymutatása mellett épül.

2021-ben, miután az Aston Martin átvette a Racing Point csapatát, az istálló vezetésége egy ötéves tervről határozott – ennyi idő alatt kell eljutniuk a világbajnoki címig. A 2022-es szezon viszont nehezen kezdődött a silverstone-iak számára, az utolsó versenyeken azonban a csapat képes volt arra, hogy a konstruktőri 9. helyről előrelépjen a 7. pozícióba, és éppen csak lemaradt a 6. helyről.

„Az alapján, ahogy kezdtük az évet, szerintem egyértelműen lemaradásban voltunk. De szerintem egészen jól felzárkóztunk. Úgy gondolom, a harmadik évben egyértelmű fejlődést kell látnunk, egyértelmű előrelépést a teljesítményben. Szóval igen, azt mondanám, hogy a tervek szerint állunk” – mondta Mike Krack csapatfőnök. „Azt gondolom, igazán lenyűgöző felzárkózást mutattunk be. Egyértelműen látszik azon emberek hatása, akik csatlakoztak hozzánk, például Dan és másik – ők már együtt dolgoznak azokkal, akik már itt voltak.”

„Szóval szerintem lendületben vagyunk, és érezni is a csapatszellemen mindezt. Őszintén mondom, megvan az okunk arra, hogy azt gondoljuk, képesek leszünk ezen az úton folytatni. Szóval minden rendben ebből a szempontból.”

HIRDETÉS

Krack elárulta, miután ő megérkezett a csapathoz, nem szeretett volna hirtelen felindulásból változtatásokat végrehajtani, az ugyanis soha nem célravezető.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

„Úgy gondolom, néha nehezebb nem elvégezni radikális változtatásokat. Szerintem fontos tudni, hogy hogyan kell higgadtnak maradni. Én évekig nem voltam jelen az F1-ben. De néhány ilyen dolog nem változott. Ki kell elemezni, hogy mi a probléma. És egyszere nem lehet öt dolgon változtatni. Szóval először meg kell érteni, mik a gyengeségek.”

A szakember hozzátette, kulcsfontosságú volt az is, hogy megfelelő kommunikációt alakítsanak ki versenyzőikkel az autó teljesítményével kapcsolatban.

„Jól emlékszem, hogy Melbourne-ben nagyon sokáig ücsörögtünk együtt. És eldöntöttük, hogy az első dolog, hogy visszajelzést kell adnunk a versenyzőknek, hogy érezzék, mit csinál az autó, mielőtt meghatározzuk, hogy mi legyen a következő lépést. Szóval ebből a szempontból szerintem fontos, hogy bízzunk az embereinkben, anélkül, hogy gyors reakciókra számítanánk. Hiszen nyilván időt veszítünk, mielőtt az új szakemberek beilleszkednek a részlegükbe, újabb pár hónapot veszítünk ezzel.”

„És nálunk most megfelelő emberek dolgoznak a megfelelő pozíciókban, a reakciók pedig nagyon jók voltak.”

Nagy lépésre lesz szüksége az Aston Martinnak, hogy pár éven belül világbajnok legyen
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról