Alonso a McLarenhez távozó Daniel Ricciardo helyét veszi majd át – ez lesz a harmadik alkalom, hogy a Renault csapatát erősíti az F1-ben, a rutinos versenyző pedig nem is veszi félvállról a munkát: nemrég a csapat enstone-i központjában már a mérnökökkel egyeztetett, és a csapat szimulátorát is kipróbálta.
A Renault Forma-1-es csapatát irányító Cyril Abiteboul a szimulátorban elvégzett munkával kapcsolatban sokat nem akart elárulni, arról viszont szívesen beszélt, Alonso mekkora lelkesedéssel vetette bele magát a munkába.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Nem vagyok biztos abban, hogy sok mindent akarok mondani kifejezetten a szimulátorról, mert az nem feltétlenül a legnagyobb erőssége a csapatunknak, és keményen dolgozunk azon, hogy javítsunk rajta” – mondta a szakember. „Egy olyan területről van szó, amibe nem sokat invesztáltunk az elmúlt pár évben.”
HIRDETÉS
„Viszont egy olyan Fernandót láthattunk, aki boldogan tért vissza – nem a versenyzéshez, hanem úgy szimplán a csapathoz. Főleg egy olyan csapathoz, amit jól ismer, és ahol rengeteg emléktárggyal találkozhatott.”
HIRDETÉS
„Ezek viszont nem reflektálják azt, ami történni fog a jövőben, ezért előre is kell néznünk. Én magam Viry-ből – mivel az Egyesült Királyságba nem utazhattam, szóval nem voltam ott – azt mondhatom, hogy a Viry-ben látott változások lenyűgözték őt, az új szakemberek, az új energia és eltökéltség, amivel az új erőforrást fejlesztik 2022-re.”
„Eredetileg 2021-ben érkezett volna, de eltolták egy évvel. Nyilván elfogult vagyok, de olyasvalamiről van szó, ami nagyon fontos számunkra, szóval jó látni Fernandót, illetve a büszkeséget és izgatottságot a szemében.”
„Megtekinthette az enstone-i változásokat is – de egy szép épület persze még nem árulja el azt, hogy mit hoz a jövő. Szóval nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy egy olyan autót adjunk alá, amilyet ő is szeretne, és amilyet megérdemel.”
HIRDETÉS
Arra a kérdésre, hogy Alonso mikor tesztelhet a Renault F1-es autójával, Abiteboul így felelt: „Azt határozottan mondhatom, hogy szeretne volán mögé ülni, szóval majd meglátjuk.”
„Most alakítjuk ki a programját. Van néhány lehetőség – nyilvánvalóan a szabályok keretein belül. Például filmforgatási napok, amiket még nem használtunk fel eddig, vagy a szezon utáni teszt, amiről már korábban beszéltem. Meglátjuk, hova jutunk ezzel.”
HIRDETÉS
„Van egy programunk a kétéves autónkkal is, amit lényegében mindenhol vezethet, és feltehetően vezetni is fog majd. Szóval látni fogják őt akció közben. Most még nem tudom megmondani, hogy hol és mikor.”




