Költségplafon-ügy

Ezért nem vétózta meg a Ferrari a 2021-es szabályokat

Elfogadták és nyilvánosságra hozták a 2021-es F1-es szabályokat, amelyek jelentős változást hoznak majd a sport életében – korábban úgy tűnt, a csapatok nem teljesen elégedettek a változtatásokkal, a Ferrari mégsem élt vétójogával.

A csapatok korábban szerették volna elérni, hogy tolják el a 2021-es szabályok bevezetését, azonban ez nem fog megtörténni: a héten nyilvánosságra hozták a legfontosabb változásokat, amelyeket már mindenki izgatottan vár az F1-es mezőnyben. 

Végül a Ferrarinál is úgy döntöttek, hogy zöld utat engednek a szabályoknak és a lehetőségnek, hogy 2021-től valami egészen új következzen a Forma-1 világában. 

Hirdetés
 

A Ferrarinak egyébként lehetősége lett volna arra, hogy megvétózza a szabályokat, azonban ezt nem tették meg. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmondta, úgy gondolják, az alapvető irány helyes, és egyet is értenek azzal, hogy változás kell a sportban, ezért fogadták el a regulákat.  

„Mi is a szabályok mellett szavaztunk, szóval elégedettek vagyunk az új regulákkal, vagy ha nem is, de meggyőződésünk, hogy ez a helyes irány” – válaszolta Binotto a RaceFans.net-nek azzal kapcsolatban, miért nem éltek vétójogukkal. 

„Hogy gondolkodtunk-e ezen a múltban? Azt hiszem, sokkal fontosabb volt számunkra az, hogy együttműködjünk az F1-gyel és az FIA-val, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy október végére a legjobb csomagot szavaztatjuk meg – erre helyeztük a hangsúlyt és az erőfeszítésink is ezért voltak. Ez minden.”

Binotto hangsúlyozta, a jelenlegi szabályok még kezdetlegesek, és nyilvánvalóan nagyon sok módosítás és kiegészítés kell még ahhoz, hogy 2021-re implementálni tudják őket. 

„Azt hiszem, ahogy a csapatok elkezdenek majd dolgozni a 2021-es autókon, több terület is előkerül majd, amit tovább kell fejleszteni” – mondta. „De ami fontos, az a megbeszélések folyamata, a szabálymódosítások folyamata, hogy mindent helyretegyünk – ez kulcsfontosságú lesz ahhoz, hogy nekikezdjünk a 2021-es szezonnak. Minél korábban tesszük ezt, annál jobb.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Ezért nem vétózta meg a Ferrari a 2021-es szabályokat
A Haast rendkívül zavarja Schumacher legutóbbi autótörése
Sainz elárulta, miért lesz nagyon érdekes a japán F1-es hétvége
Leclerc: Nagyon fontos lesz az utolsó szabadedzés!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!