Andrea Kimi Antonelli Archives - Oldal 14 a 25-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Andrea Kimi Antonelli

Mercedes: Nem jók az eredmények, de hiszünk Kimiben

A Mercedes F1-es csapatánál Toto Wolff elismerte, hogy az újonc Andrea Kimi Antonelli eddigi eredményei nem kielégítőek, de a pilótába vetett bizalmuk töretlen, így vélhetően jövőre is vele folytatják a versenyzést.

A Mercedes szerint Antonelli kezdetben óvatos volt a monzai baleset miatt

A Mercedes dicsérte Kimi Antonellit a 2025-ös szezonban eddig elért fejlődéséért, és úgy látja, a fiatal olasz pilóta mostanra egyre gyorsabban találja meg a ritmust a versenyhétvégéken, miután az idény eleji futamokhoz még „némi óvatossággal” állt hozzá.

Mercedes: Egy jobb időmérővel Antonelli nagyon erős eredményt érhetett volna el

Úgy tűnik, a Mercedes végre megtalálta a kiutat az idény közepére jellemző formaválságból – legalábbis erről tanúskodik a Magyar Nagydíjon mutatott teljesítményük. George Russell ismét dobogóra állhatott, míg újonc csapattársa, Kimi Antonelli pontot tudott szerezni. A csapat pályaműveletekért felelős igazgatója, Andrew Shovlin szerint azonban még ennél is több volt a fiatal olaszban – ha nem szerepel gyengén az időmérőn.

A nehézségek után Antonelli ponttal távozott a Hungaroringről

Erős és egyben fárasztó versenyt zárt a Hungaroringen a Mercedes fiatal versenyzője, Kimi Antonelli, aki a 15. helyről rajtolva a 10. pozícióban ért célba. Az eredménynek azért annyira nem örülhet, de a fiatal olasz versenyző különösen a második etapban nyújtott emlékezetes teljesítményt, miközben hosszú körökön át próbálta maga mögött tartani a frissebb gumikkal támadó riválisokat.

Antonelli nem aggódik a jövője miatt

Nem aggódik a jövője miatt a Mercedes fiatal versenyzője, Kimi Antonelli – ezt maga az olasz pilóta erősítette meg, miután Toto Wolff elismerte: egyre valószínűbb, hogy Max Verstappen mégsem igazol a csapathoz.

Mercedes: Antonelli teljesítménye a gyenge autó miatt esett vissza

A Mercedesnél pontosan tudják, miért esett vissza Andrea Kimi Antonelli formája a szenzációs bemutatkozás után: a fiatal olaszt nem önmaga, hanem az autó teljesítménye húzta vissza – állítja a csapat technikai igazgatója, James Allison.

Antonelli mélyponton, megint nem sikerült a pontszerzés

A Mercedes újonc pilótája, Andrea Kimi Antonelli az utóbbi hét F1-es fordulóból mindössze egyetlen egyszer tudott pontszerző helyen végezni. Belgiumban a gumistratégiával akart pozíciókat nyerni, de a csapata túl óvatos volt.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Mercedes: Nem jók az eredmények, de hiszünk Kimiben
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról