
Leclerc: „Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez jó ötlet” – hibás döntés tette tönkre a bakui hétvégét
Charles Leclerc őszintén beszélt arról, hogy hibás döntést hozott a Forma-1-es Azeri Nagydíj előtt, amely végül teljesen megzavarta a hétvégéjét.

Charles Leclerc őszintén beszélt arról, hogy hibás döntést hozott a Forma-1-es Azeri Nagydíj előtt, amely végül teljesen megzavarta a hétvégéjét.

Carlos Sainz fantasztikus eredményt ért el a Williams színeiben az Azeri Nagydíjon: a spanyol pilóta a második rajtkockából indulva végül a harmadik helyen ért célba, megszerezve első dobogóját azóta, hogy elhagyta a Ferrarit, valamint a Williams első pódiumát George Russell 2021-es spái 2. helye óta.

Lando Norris megvédte a McLaren bakui teljesítményét, annak ellenére, hogy a csapat ismét szembesült a MCL39-es gyengeségeivel az alacsony leszorítóerős pályákon.

A Mercedes számára remekül alakult az Azeri Nagydíj, hiszen George Russell a második, Kimi Antonelli pedig a negyedik helyen ért célba, ami az istálló legjobb eredménye volt a júniusi Kanadai Nagydíj óta. A kettős sikernek köszönhetően a brackley-i alakulat átvette a második helyet a konstruktőri bajnokságban a Ferraritól, miközben a Red Bull is egyre közelebb zárkózik.

Az Azeri Nagydíjon még elmaradt a végső pecsét, ám Szingapúrban komoly esély mutatkozik arra, hogy McLaren megszerzi a 2025-ös Forma-1-es szezon konstruktőri világbajnoki címét.

Liam Lawson eddigi Forma-1-es pályafutása legjobb eredményét érte el az Azeri Nagydíjon: a Racing Bulls pilótáját az ötödik helyen intette le a kockás zászló, miután a szombati időmérőn is pályafutása legjobb rajtpozícióját, a harmadikat szerezte meg.

Lando Norris akár Carlos Sainzcal is harcolhatott volna a dobogóért az Azeri Nagydíjon, ha nem veszít értékes másodperceket a 37. körben elrontott kerékcseréjénél. A brit pilóta végül csak hetedikként ért célba, miközben csapattársa, Oscar Piastri már az első körben kiesett.

Yuki Tsunoda számára ritka pozitívum volt az Azeri Nagydíj, hiszen a szezon eddigi részében mindössze öt futamon tudott pontot szerezni, és a bajnokságban csupán a 17. helyen áll. A japán pilóta sokszor küszködött a nehezen kezelhető RB21-essel – ahogyan korábbi csapattársa, Liam Lawson is.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, mennyire közel álltak ahhoz, hogy George Russell helyett Valtteri Bottas vezesse a csapat autóját az Azeri Nagydíj hétvégéjén.

Max Verstappen ismét hibátlan hétvégét teljesített, és Monza után Bakuban is magabiztos győzelmet aratott: pole pozíció, leggyorsabb kör, minden körben vezetés és a futamgyőzelem, egy újabb Grand Slam a holland számára! A Red Bull négyszeres világbajnoka mellett azonban más versenyzők is különleges mérföldköveket értek el az Azeri Nagydíjon. Íme a legérdekesebb számok és statisztikák a bakui hétvégéről.























