
Mostantól komolyan kell venni a Saubert, véli Hülkenberg
A Brit Nagydíjon szerzett szenzációs dobogós helyezését követően Nico Hülkenberg a Sauber fejlődését méltatta . Szerinte a csapat mára valódi erővé vált a középmezőny küzdelmeiben.

A Brit Nagydíjon szerzett szenzációs dobogós helyezését követően Nico Hülkenberg a Sauber fejlődését méltatta . Szerinte a csapat mára valódi erővé vált a középmezőny küzdelmeiben.

Tovább dagad a belső feszültség a Red Bull háza táján: Ralf Schumacher egy podcastban elárulta, hogy a Brit Nagydíjat megelőző napokban nyílt konfliktus robbant ki Christian Horner és Jos Verstappen között – mindössze néhány nappal azelőtt, hogy a csapatvezetőt leváltották pozíciójából.

Csalódottan és dühösen nyilatkozott a Brit Nagydíjat követően Fernando Alonso, miután csak a 9. helyen ért célba, miközben csapattársa, Lance Stroll a 17. helyről rajtolva hetedik lett – köszönhetően két tökéletesen időzített bokszkiállásnak. A kétszeres világbajnok szerint csapata elhibázta a stratégiai döntéseket, és nem tanult Stroll példájából.

Andrea Kimi Antonelli újabb versenyét nem tudta befejezni, miután a Brit Nagydíj 18. körében súlyos balesetbe keveredett Isack Hadjarral. Az esős, gyenge látási viszonyok között zajló versenyen Hadjar hátulról rohant bele a Mercedesbe, és bár Antonelli az ütközés után még visszatért a pályára, a mérnöke, Peter Bonnington hamar a kiállásra utasította.

Noha a Brit Nagydíjon Lando Norris szerezte meg a győzelmet a McLaren számára, csapattársa, Oscar Piastri hosszú ideig vezette a versenyt – egészen addig, amíg egy 10 másodperces időbüntetés vissza nem vetette őt a második helyre. Az ausztrál pilóta a verseny hajrájában arra kérte csapatát, hogy ha igazságtalannak tartják a büntetést, fontolják meg a pozíciócserét.

A Brit Nagydíj leintése után egészen a silverstone-i paddock legtávolabbi végéig kellett elgyalogolnia annak, aki részese akart lenni a nap legnagyobb ünneplésének: a Sauber istállónál ugyanis szólt a zene, durrant a pezsgő, és minden Nico Hülkenbergről szólt.

Carlos Sainz dühösen nyilatkozott a Brit Nagydíj leintése után, miután csak a 12. helyen ért célba egy olyan versenyen, ahol pontszerzésre is esélyes volt. A spanyol pilóta szerint túl sokszor üti fel a fejét a balszerencse, ráadásul most volt csapattársa, Charles Leclerc ütközött neki – ezzel véget vetve egy ígéretes futamnak.

Hiába végzett a negyedik helyen a Brit Nagydíjon, Lewis Hamilton csalódottan nyilatkozott a leintést követően. A Ferrari versenyzője idén először végzett csapattársa, Charles Leclerc előtt vasárnap, de így sem tudott felhőtlenül örülni.

Teljesen tanácstalanul nyilatkozott a Brit Nagydíj leintését követően Charles Leclerc, aki csupán a 14. helyen ért célba a vasárnapi, esős és kaotikus versenyen, közel másfél perces hátrányban a győztes Lando Norris mögött.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Oscar Piastri Brit Nagydíjon kapott büntetése rávilágít arra, hogy George Russell hasonló manőverét is szankcionálni kellett volna Kanadában.























