George Russell Archives - Oldal 12 a 105-ből - F1VILÁG.HU

Címke: George Russell

Piastri legyűrte Norrist és Verstappent, övé a pole Katarban!

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Katari Nagydíj szombati időmérőjén. Lando Norris több hibát is elkövetett a kvalifikáción, és végül be kellett érnie a 2. hellyel. A vb-címre még ugyancsak esélyes Max Verstappen a 3. helyről kezdi meg a vasárnapi versenyt.

Piastri simán nyerte a katari sprintet, Norris harmadik lett

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj szombati sprintfutamát. A második helyen George Russell, míg a harmadikon Lando Norris ért célba. A vb-címvédő Max Verstappen negyedik lett a 19 körös versenyen.

Russell: „Élvezem az időmérőket, az autó végre azt csinálja, amit akarok”

George Russell újabb erős teljesítményt tett le az asztalra a katari sprintidőmérőn: a Mercedes versenyzője a második helyet szerezte meg, ráadásul Oscar Piastri és Lando Norris McLarenje közé tudott ékelődni – erre a csapat saját bevallása szerint sem számított előzetesen. Russell szerint az elmúlt hétvégék időmérői különösen élvezetesek számára, mert végre olyan autó áll rendelkezésére, amely reagál az igényeire.

Piastrié a pole a katari sprintidőmérőn, Hamilton már a nyitószakaszban kiesett

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki sprintidőmérőjén. Az ausztrál mellől George Russell rajtol majd, míg a vb-éllovas Lando Norris harmadikként zárt. Max Verstappen nem szerepelt jól a döntő pillanatban, csak hatodik lett, míg Lewis Hamilton már az első szakaszban kiesett.

Piastri az élen a katari nyitóedzésen

Oscar Piastri érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Katari Nagydíj első — és egyetlen — szabadedzésén, pénteken. A McLaren ausztrálja mögött a világbajnoki éllovas Lando Norris zárt másodikként, míg a harmadik legjobb köridőt Fernando Alonso futotta meg.

Russell szerint brutálisak a jelenlegi F1-es autók, a Mercedes a főtervezőt sem engedte beülni a szimulátorba

George Russell örömmel búcsúztatja a jelenlegi, 2022 óta futó talajhatású Forma-1-es autókat, és egyenesen „brutálisnak” nevezte őket. A brit pilóta szerint a mostani generáció fizikailag annyira megterhelő, hogy a Mercedes saját munkavédelmi csapata sem engedélyezte, hogy az egyik vezető mérnökük kipróbálja a delfinezést szimuláló rendszert – túl veszélyesnek ítélték.

Minden kör fájdalmas volt” – Russell dobogóra állt, de végigszenvedte a vegasi futamot

George Russell számára a Las Vegas-i Nagydíj sokkal nehezebb volt, mint amit az eredmény sugall. A brit versenyző a rajtrács negyedik helyéről indulva harmadikként szelte át a célvonalat, majd Lando Norris kizárása után másodikként rangsorolták. A Mercedes pilótája azonban a futam után elárulta: már az ötödik kör óta komoly kormányproblémával küzdött, ugyanazzal, amely az időmérőn is hátráltatta.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Norris és Russell összevesztek a katari időmérő után
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet