Imola Archives - Oldal 2 a 13-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Imola

Russell: Halálosan lassúak voltunk, és ez nagy baj

George Russell kemény szavakkal illette a Mercedes teljesítményét a Forma-1-es Emilia-Romagna Nagydíj után, miután csupán a 7. helyen zárta az imolai futamot, miközben csapattársa, Andrea Kimi Antonelli műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt.

Norris: Nem volt esélyünk nyerni Max ellen

Lando Norris a negyedik helyről rajtolva a második helyre kapaszkodott fel a Forma-1-es Emilia-Romagna Nagydíjon, de a verseny után elismerte: Max Verstappen Red Bullját képtelenek voltak utolérni Imola szűk és gyors vonalvezetésű pályáján.

Hamilton az F1Világnak: „Ha tanulunk Imolából, erősek lehetünk Monacóban”

A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton azt mondja, ha sikerül tanulniuk az imolai hétvégéből, jó helyzetben lehetnek majd a soron következő, Monacói Nagydíjon. A brit versenyző az F1VILÁG.HU-nak nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, rengeteg kérdőjel van benne a Ferrari monte-carlói teljesítményével kapcsolatban.

Piastri a kétkiállásos stratégiáról: Akkor jó ötletnek tűnt…

Az imolai F1-es futam során sorsdöntőnek számított, hogy az ellenfeleivel szemben Oscar Piastri két kerékcsere mellett kötelezte el magát, de utólag egyértelmű, hogy ez csak az egy volt a negatív mozzanatok sorozatában, amelyek rá vártak a versenyen.

Verstappen: Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra!

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője a 2. helyről rajtolva megnyerte az Emilia-Romagna Nagydíj vasárnapi versenyét, ezzel csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben a két McLaren-pilóta mögött.

Emilia-Romagna Nagydíj: A versenynap eseményei percről percre

Vasárnap délután 15 órakor elrajtol a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság hetedik futama, az Emilia-Romagna Nagydíj. A versenyt a legendás imolai pályán rendezik meg, mi pedig szöveges formában élőben közvetítjük az eseményeket az F1VILÁG.HU-n!

„Imola évről évre bizonyítja, megérdemli helyét az F1-es naptárban!”

Amilcare Renzi, a Bolognai Kézművesipari Szövetség (Confartigianato Bologna Metropolitana) titkára szerint az imolai versenyhétvége nem csupán sportesemény – annál sokkal több: kulturális, gazdasági és szimbolikus értékkel bír egész Olaszország számára, ezért megérdemli helyét a Forma-1-es naptárban.

Tsunoda elnézést kér a Red Bulltól „ostoba” hibája után

A mezőny végéről lesz kénytelen megkezdeni a vasárnapi Emilia-Romagna Nagydíjat Yuki Tsunoda, miután félelmetes balesetet szenvedett az imolai időmérőn. A japán pilóta nem keresett kifogásokat: nyilvánosan elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért csapatától.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Russell: Halálosan lassúak voltunk, és ez nagy baj
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján