Katari Nagydíj Archives - Oldal 4 a 29-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Katari Nagydíj

Norris: Nem láttam Verstappent, csak előre figyeltem

A Katari Nagydíj sprintfutamának első felében Max Verstappen igyekezett nyomást helyezni a harmadik helyen autózó Lando Norrisra, de a brit pilóta azt állítja, észre sem vette világbajnoki riválisát, olyannyira előrefelé figyelt.

Piastri simán nyerte a katari sprintet, Norris harmadik lett

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj szombati sprintfutamát. A második helyen George Russell, míg a harmadikon Lando Norris ért célba. A vb-címvédő Max Verstappen negyedik lett a 19 körös versenyen.

Norris üzent Piastrinak: „Hülye lennék, ha nem próbálnék meg nyerni a sprinten!”

Lando Norris a harmadik rajthelyet szerezte meg a Katari Nagydíj sprintidőmérőjén, miután George Russell megtörte a McLaren fölényét, és Oscar Piastri mögé, a második helyre kvalifikálta a Mercedest. Mindez azonban nem befolyásolja Norris hozzáállását: a brit pilóta kijelentette, hogy mindenképp megpróbálja megszerezni a győzelmet a 19 körös sprintfutamon – még akkor is, ha tisztában van vele, hogy a pálya sajátosságai erősen korlátozzák az előzési lehetőségeket.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Leclerc szerint katasztrofális a Ferrari kezelhetősége Katarban
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján