Koreai Nagydíj Archives - Oldal 3 a 18-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Koreai Nagydíj

Alonso: Határon vannak a gumik

Fernando Alonso kritikus szavakkal illette a Pirelli jelenlegi abroncsait, azonban hozzátette, hogy ez nem lehet kifogás a Ferrari borzalmasan gyenge formájára.

Grosjean: Elérhető volt az első sor

Romain Grosjean úgy gondolja, hogy elérhető lett volna számára az első sor a Koreai Nagydíjon, ugyanis meggyőződése, ha nem ront az egyik kanyarban, megverhette volna

Rosberg: Jó rajt után dobogósok lehetünk

Nico Rosberg a harmadik edzést leszámítva Koreában eddig elmaradt csapattársa, Lewis Hamilton teljesítményétől, és az időmérőn is alulmaradt vele szemben. A német pilóta a nyilatkozatában

Button: Räikkönen miatt csúsztam le a Q3-ról

A McLaren Mercedes brit pilótája, Jenson Button állítja, Kimi Räikkönen miatt nem volt esélye arra, hogy beverekedje magát az időmérő edzés utolsó etapjába Koreában.

Räikkönen rontott, Grosjean remekelt a Q3-ban

A Lotusnál házon belül nagy volt a különbség a két pilóta közt a Koreai Nagydíj időmérő edzésén, Romain Grosjean 1,2 másodpercet vert Kimi Räikkönenre.

Alonso nem vár feltámadást a versenyen sem

Nem vár sokat a Koreai Nagydíj vasárnapi futamától a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, aki csupán a hatodik legjobb időt érte el a szombati időmérő

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Hülkenberg: Valós a Sauber teljesítménye
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján