Lance Stroll Archives - Oldal 5 a 28-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Lance Stroll

Stratégiai hiba? Alonso dühös az Aston Martin döntései miatt

Csalódottan és dühösen nyilatkozott a Brit Nagydíjat követően Fernando Alonso, miután csak a 9. helyen ért célba, miközben csapattársa, Lance Stroll a 17. helyről rajtolva hetedik lett – köszönhetően két tökéletesen időzített bokszkiállásnak. A kétszeres világbajnok szerint csapata elhibázta a stratégiai döntéseket, és nem tanult Stroll példájából.

Stroll visszatér a mezőnybe Kanadában

Lance Stroll rajthoz áll a hétvégi Kanadai Nagydíjon, miután kihagyta a Spanyolországban rendezett versenyt – erősítette meg az Aston Martin Forma-1-es csapata.

Feszültség az Aston Martinnál – Stroll sisakot dobált, majd visszaléptették?

Továbbra is komoly visszhangot vált ki Lance Stroll váratlan visszalépése a 2025-ös Spanyol Nagydíjról. Az Aston Martin versenyzője a szombati időmérő után döntött úgy – vagy a csapat döntött helyette –, hogy nem áll rajthoz, a hivatalos indoklás szerint egy régóta fennálló csuklósérülés miatt. A brit Sky Sports F1 kommentátora, David Croft azonban kétségeit fogalmazta meg a történtekkel kapcsolatban – és belső feszültségekről is beszélt.

Drugovich jelezte, kész beugrani Stroll helyett Kanadában

Felipe Drugovich, az Aston Martin hivatalos tartalékpilótája jelezte, hogy kész lemondani a Le Mans-i 24 órás versenyen való indulásról, ha lehetősége nyílik beugrani a kanadai Forma-1-es versenyre a sérült Lance Stroll helyére.

Hivatalos: Stroll kihagyja az F1-es Spanyol Nagydíjat!

Lance Stroll nem áll rajthoz a Forma-1-es Spanyol Nagydíjon – erősítette meg az Aston Martin csapata szombat este. A kanadai pilóta az időmérő edzésen a 14. rajtpozíciót szerezte meg, ám vasárnap mégsem foglalja el a helyét a rajtrácson.

Alonso nem számított top 10-es eredményre

Fernando Alonso meglepettségének adott hangot, miután a Forma-1-es Miami Nagydíj sprintidőmérőjén a tizedik rajthelyet sikerült megszereznie.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Stratégiai hiba? Alonso dühös az Aston Martin döntései miatt
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján