Lando Norris Archives - Oldal 2 a 150-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Lando Norris

Norris: Végre ismét az élen autózhattunk

A McLaren címvédője, Lando Norris számára üdítő érzés volt a Japán Nagydíj elején dobogós helyen autózni azt követően, hogy a szezon első két versenyén labdába sem tudott rúgni a Mercedes és a Ferrari ellen.

Norris: voltak hibák, de az 5. hely vállalható

Nem volt ideális hétvégéje eddig a McLaren versenyzőjének, Lando Norrisnak, aki végül az 5. rajtkockát szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén. A brit pilóta elismerte, hogy a pénteki problémák komoly hatással voltak a felkészülésére – ugyanakkor hangsúlyozta, a lemaradás nem kizárólag ebből fakadt.

Komoly gondok Norrisnál a japán időmérő előtt

Lando Norris számára rosszul indult a Japán Nagydíj szombatja: a McLaren az erőforrás egyik eleménél talált problémát, így kihagyni kényszerült a 3. szabadedzést jelentős részét.

Norris kifakadt Szuzukában: „Csak köröket akarok futni!”

Lando Norris számára kifejezetten bosszantóan indult a Japán Nagydíj hétvégéje: mindkét szuzukai szabadedzés elején problémák hátráltatták, és a brit egyértelművé tette, hogy több pályán töltött körre van szüksége.

McLaren: Japánban sem sokáig leszünk az élen

Bár a Japán Nagydíj második szabadedzésén Oscar Piastrinak sikerült a leggyorsabb kört autóznia, a csapat technikai igazgatója ez az eredmény nem sokáig fog tartani, a Mercedes és a Ferrari továbbra is erősebbnek tűnik, mint a McLaren.

Csak 18 pont két futam után: Brown győzelmeket ígér a McLarennek

A 2025-ös dominancia és két egymást követő konstruktőri cím után a McLaren 2026 elején csak keresi önmagát: két versenyt és egy sprintet követően mindössze 18 ponttal a harmadik helyen áll, Zak Brown azonban Japán előtt egyértelmű üzenetet küldött a csapatnak.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Norris szerint kevés kontroll jut a versenyzőknek: „Úgy előztem meg Hamiltont, hogy nem is akartam!”
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”