Las Vegas-i Nagydíj Archives - Oldal 3 a 24-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Las Vegas-i Nagydíj

Leclerc: Gyorsak voltunk, de megint pontokat veszítettünk

Charles Leclerc csalódottan hagyja maga mögött a Las Vegas-i Nagydíj helyszínét, miután a kilencedik pozícióból rajtolva bár ígéretes versenytempót mutatva előzött párat, de végül csak a hatodik helyen ért célba a Ferrarival.

Piastri az első kanyar miatt frusztrált, de elismeri, sokat hibázott a futamon

Oscar Piastri számára nem hozott sok örömet a Las Vegas-i Nagydíj: az ausztrál versenyző már a rajtnál hátrányba került így csalódottan értékelte a történteket a futam után. Bár a McLaren tempója helyenként erősnek tűnt, Piastri szerint ez kevés volt ahhoz, hogy kiegyensúlyozott versenyt fusson.

Verstappen: „Ma végre minden összeállt – a gumik is működtek!”

Max Verstappen remek teljesítménnyel újabb győzelmet aratott a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjon, és a leintés után elégedetten beszélt arról, hogy ezúttal a Red Bull egyik legnagyobb gyengesége, a gumikezelés is működött. A holland szerint ez volt az egyik kulcs ahhoz, hogy végig kontroll alatt tartsa a versenyt.

Las Vegas-i Nagydíj: A versenynap eseményei percről percre

A 2025-ös Forma-1-es szezon egyik legizgalmasabb hétvégéje zárul vasárnap hajnalban: magyar idő szerint 5 órakor rajtol a Las Vegas-i Nagydíj, amelyet az F1VILÁG.HU-n élő, percrekész szöveges tudósításban követhetnek végig olvasóink.

Benézte a Red Bull: ezért rajtol Tsunoda a mezőny végéről Vegasban

Nehéz és fájdalmas időmérőt zárt a Las Vegas-i Nagydíjon Yuki Tsunoda, aki mindössze a 19. helyre kvalifikálta magát a kaotikusan esős – és extrém csúszós – Q1-ben. A Red Bull csapatvezetője, Laurent Mekies azonban egyértelművé tette: nem a japán pilóta hibázott, hanem a csapat.

Ekkor rajtol az F1-es Las Vegas-i Nagydíj

Magyar idő szerint vasárnap hajnali 5 órakor elrajtol a 2025-ös Forma–1-es idény egyik legkülönlegesebb futama, a Las Vegas-i Nagydíj. A mezőnyt Lando Norris vezeti fel a rajtrácsra, miután esős körülmények között megszerezte sorozatban harmadik pole pozícióját.

Az F1-es Las Vegas-i Nagydíj rajtrácsa

Lando Norris elképesztő teljesítménnyel szerezte meg a rajtelsőséget a Las Vegas-i Nagydíj esős időmérőjén, pedig a hétvége előtt sokan úgy gondolták: a McLaren autója nem érzi majd jól magát a csúszós, alacsony tapadású utcai pályán. A brit azonban három időmérő óta megállíthatatlan, és rendkívül nehéz körülmények között is hibátlanul teljesített.

Piastri kínos Instagram-botrányba keveredett, magyarázkodni kényszerül: „Véletlen volt”

Oscar Piastri számára eleve feszült hétvégét hoz a Las Vegas-i Nagydíj, ám szombat reggel egy váratlan közösségimédia-botrány is ráirányította a figyelmet. Az ausztrál versenyző Instagram-történetében ugyanis rövid időre megjelentek Bernie Ecclestone azon kijelentései, melyek szerint a McLaren csapat inkább Lando Norris felé húz – a posztot azonban gyorsan törölték.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Leclerc: Gyorsak voltunk, de megint pontokat veszítettünk
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján