
Tsunoda dühös, Lawson szerint semmi sem történt
A futam után Lawson elmondta, hogy a stratégiájuk nem vált be, és az esetet is inkább balszerencsének tartja — ellentétben Tsunodával, aki dühösen nyilatkozott az

A futam után Lawson elmondta, hogy a stratégiájuk nem vált be, és az esetet is inkább balszerencsének tartja — ellentétben Tsunodával, aki dühösen nyilatkozott az

Liam Lawson saját bevallása szerint „lélekölő” hibát követett el a monzai időmérőn, amelynek következtében beállította idei legrosszabb kvalifikációs eredményét. A Racing Bulls új-zélandi versenyzője a 20. helyre sorolódott, miután Q1-es második gyorskörét törölték a pályaelhagyás miatt az első Lesmo-kanyarban.

Liam Lawson elismerte, hogy a Racing Bulls számára keményen alakult a monzai nyitónap, és felszólította a csapatát, hogy éjszaka találjanak javulást az autó teljesítményében.

Liam Lawson a Holland Nagydíj hétvégéjén nyíltan beszélt Forma-1-es álmairól és bizonytalan jövőjéről, miután nehéz szezont teljesít 2025-ben. A Red Bull mindössze két versenyhétvége után ejtette a fiatal új-zélandit, aki a Racing Bullsnál folytatja pályafutását, ám még mindig nem látja tisztán, hová vezet az útja.

A Racing Bulls ifjú versenyző, Liam Lawson reagált Carlos Sainz éles kritikájára, miután a kettejük között történt ütközés nagy port kavart a Holland Nagydíjon.

Carlos Sainz a Holland Nagydíj elintését követően szerette volna kideríteni, hogy miért kapott időbüntetést a Liam Lawsonnal való koccanása miatt, de a felügyelőktől azt az üzenetet kapta, hogy nem fogadják őt.

A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies megerősítette, hogy az istálló „nincs semmilyen sietségben” Max Verstappen jövő évi csapattársának kijelölését illetően.

Sergio Perez először reagált Liam Lawson és Yuki Tsunoda idei nehézségeire, miután ők próbálták betölteni a mexikói pilóta helyét a Red Bullnál a 2025-ös évadban.

Liam Lawson az időmérő edzéseket nevezte meg a Racing Bulls jelenlegi legnagyobb gyengeségeként. A fiatal új-zélandi pilóta a szezon első felében nehézségekkel küzdött, miután a Red Bulltól a faenzai alakulathoz került, de az utolsó hét versenyből négyszer is pontot szerzett, és csapattársához, Isack Hadjarhoz képest mindössze két pontra zárkózott fel.

Liam Lawson, a Forma-1 egyik újonc pilótája világos célt tűzött ki a 2025-ös szezon második felére: több bajnoki pontot szeretne gyűjteni. Az új-zélandi versenyző az utóbbi időszakban javuló formát mutatott, hiszen az utolsó négy versenyéből három alkalommal is pontot szerzett. Ebből kiemelkedik a legjobb karrierbeli teljesítménye, amelyet az Osztrák Nagydíjon ért el, ahol a hatodik helyen végzett.























