Montezemolo a Ferrari elnöke marad
Nem kíván miniszter lenni Olaszországban, így vélhetően a Ferrari elnökeként tevékenykedik a továbbiakban is Luca di Montezemolo.
Nem kíván miniszter lenni Olaszországban, így vélhetően a Ferrari elnökeként tevékenykedik a továbbiakban is Luca di Montezemolo.
A Ferrari Forma-1-es csapatának elnöke, Luca di Montezemolo a minap utalt arra, véleménye szerint Bernie Ecclestone-nak szép lassan ideje háttérbe vonulnia.
Jó döntést hozott a Ferrari Forma-1-es csapat azzal, hogy meghosszabbította Felipe Massa szerződését a 2013-as szezonra – véli a maranellói gyártó elnöke, Luca di Montezemolo,
Sebastian Vettel a Ferrari versenyzője lehet a jövőben – állítja a maranellói gárda elnöke, Luca di Montezemolo, aki szerint a német méltó utódja lenne a
Felipe Massát méltatta a Ferrari karácsonyi ünnepségén a maranellói gárda elnöke, Luca di Montezemolo, aki reméli, a brazil a következő szezonra is meg tudja tartani
Nem sértődött meg Luca di Montezemolo szavain a Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone, és bár tudja, korán nem változtathat, esze ágában sincs otthagyni élete üzletét.
Büszke csapatára, ugyanakkor csalódott Michael Schumacherben, valamint Bernie Ecclestone-ban a Ferrari Forma-1-es csapatának elnöke, Luca di Montezemolo. Állítja, rossz irányba mennek a dolgok az F1-ben.
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke szerint csapatának minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy 2013-ban győztes autóval vághasson neki a világbajnoki küzdelmeknek a
Nyílt levéllel próbálta ösztönözni a Ferrari Forma-1-es csapatának dolgozóit az alakulat elnöke, Luca di Montezemolo.
Győztes autóra lesz szüksége a Ferrari Forma-1-es csapatának a jövő hétvégi Amerikai Nagydíjon – figyelmeztet a maranellói gárda elnöke, Luca di Montezemolo.



















