Mercedes GP Archives - Oldal 3 a 26-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Mercedes GP

Rosberg: Gigantikus autó, fantasztikus győzelem

Idei negyedik győzelme első sikere volt hazai pályán Nico Rosbergnek, aki összetettben 14 pontra növelte előnyét csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben. Miután a mai Német Nagydíj

Rosberg: Nem volt esélyem Daniel ellen

A Mercedes nyerő szériája ugyan megszakadt, de Nico Rosberg úgy véli, a kanadai második hely így is jó eredménynek számít, hiszen időnként az is kérdéses

Hamilton: Nico fantasztikus munkát végzett

A monacói eseményeket tisztázták ugyan, de így is érdekes volt figyelni a Mercedes duójának újabb csatáját. Lewis Hamilton a kanadai időmérőn ismét alulmaradt Nico Rosberggel

Rosberg: Még mindig van miben fejlődnünk

Az időmérő után a harmadik rajtkocka birtokosaként Nico Rosberg még kissé csalódott volt, de a leintés után már maximálisan elégedett lehetett – legalább is az

Rosberg: Jó, de lehetett volna jobb is

Végig jó esélye volt a pole pozíció megszerzésére, Nico Rosbergnek végül mégis be kellett érnie a harmadik rajtkockával Melbourne-ben.

Rosberg: Nagyot léptünk előre

Nico Rosberg a rajtnál élre állt, majd szép lassan visszacsúszott, egészen az ötödik helyig, ami ugyan elég volt a Mercedesnek a konstruktőri második helyezés megszerzéséhez,

Hamilton: Nagyon gyenge versenyem volt

A két Mercedes közt nagy volt a különbség Indiában: míg Nico Rosberg második lett, addig Lewis Hamilton hatodikként ért célba, úgy, hogy a hajrában az

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Rosberg: Gigantikus autó, fantasztikus győzelem
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján