Oscar Piastri Archives - Oldal 15 a 79-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Oscar Piastri

Piastri simán nyerte a katari sprintet, Norris harmadik lett

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj szombati sprintfutamát. A második helyen George Russell, míg a harmadikon Lando Norris ért célba. A vb-címvédő Max Verstappen negyedik lett a 19 körös versenyen.

A McLaren-vezér elárulta, mikor nyúlnának csapatutasításhoz

A McLaren két pilótája, Lando Norris és Oscar Piastri egész évben szabadon harcolhatott egymással – egyetlen szabállyal: nem ütközhetnek össze. A brit csapat következetesen elutasította a csapatutasítás lehetőségét, még akkor is, amikor a nyári szünet utáni Verstappen-féle felzárkózás és a Las Vegas-i kettős kizárás újabb kérdéseket vetett fel.

Norris üzent Piastrinak: „Hülye lennék, ha nem próbálnék meg nyerni a sprinten!”

Lando Norris a harmadik rajthelyet szerezte meg a Katari Nagydíj sprintidőmérőjén, miután George Russell megtörte a McLaren fölényét, és Oscar Piastri mögé, a második helyre kvalifikálta a Mercedest. Mindez azonban nem befolyásolja Norris hozzáállását: a brit pilóta kijelentette, hogy mindenképp megpróbálja megszerezni a győzelmet a 19 körös sprintfutamon – még akkor is, ha tisztában van vele, hogy a pálya sajátosságai erősen korlátozzák az előzési lehetőségeket.

Piastri: Most végre minden összeállt!

A Katari Nagydíj sprintkvalifikációjára visszatért az élre szezon korábbi szakaszaiban kiválóan teljesítő Oscar Piastri, aki 32 ezredmásodperces előnnyel rajtelsőséget szerzett a szombati minifutamra, miközben világbajnoki ellenfele, Lando Norris csak a harmadik lett.

Piastrié a pole a katari sprintidőmérőn, Hamilton már a nyitószakaszban kiesett

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki sprintidőmérőjén. Az ausztrál mellől George Russell rajtol majd, míg a vb-éllovas Lando Norris harmadikként zárt. Max Verstappen nem szerepelt jól a döntő pillanatban, csak hatodik lett, míg Lewis Hamilton már az első szakaszban kiesett.

Piastri az élen a katari nyitóedzésen

Oscar Piastri érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Katari Nagydíj első — és egyetlen — szabadedzésén, pénteken. A McLaren ausztrálja mögött a világbajnoki éllovas Lando Norris zárt másodikként, míg a harmadik legjobb köridőt Fernando Alonso futotta meg.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Piastri örül a sprintfutamos győzelemnek, de tovább akar gyorsulni
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért
„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét