Silverstone Archives - Oldal 4 a 21-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Silverstone

Marko nincs elájulva a Ferrari pénteki teljesítményétől

Bár a Ferrari erősen kezdte a Brit Nagydíj hétvégéjét Silverstone-ban, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem tartja meggyőzőnek az olasz istálló teljesítményét. A szakember szerint a maranellóiak gumikezelése továbbra is komoly gyenge pont lehet – különösen a hosszabb etapokon.

Új padlólemezzel támad a McLaren Silverstone-ban

A 2025-ös Forma-1-es idény feléhez érkezve számos csapat fejlesztésekkel készült a Brit Nagydíj hétvégéjére. A silverstone-i versenypálya nemcsak a tradicionális helyszínek egyike, hanem az egyik legérzékenyebb pálya is aerodinamikai szempontból – így nem meglepő, hogy a mezőny jelentős része újításokkal igyekezett optimalizálni teljesítményét.

Az F1-es Brit Nagydíj TV-közvetítései

A Forma-1 története 1950-ben az egykori II. világháborús katonai repülőtéren indult, a száguldó cirkusz pedig azóta is évről évre visszatér a legendás versenyhelyszínre. Természetesen nincs ez másképp idén sem, a Forma-1 mellett ráadásul a Forma-2, a Forma-3, sőt, az egy magyar versenyzőt felvonultató Forma-4 is vendégeskedik Silverstone-ban.

A Forma-1-es program szokás szerint a szabadedzésekkel veszi majd kezdetét pénteken, szombaton pedig jön az időmérő, vasárnap pedig a verseny. Az F1VILÁG.HU-n természetesen folyamatosan beszámolunk majd minden fontos fejleményről, így érdemes rendszeresen visszalátogatni weboldalunkra.

A Mercedes visszavágásra készül Silverstone-ban

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Brit Nagydíj kapcsán kijelentette, hogy a nehéz osztrák hétvége után jóleső érzés lesz rögtön visszatérni a versenyzéshez – különösen Silverstone hűvösebb körülményei között.

A Red Bull utolsó fejlesztései jönnek a következő hetekben

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója megerősítette, hogy a csapat a következő két versenyhétvégén – Ausztriában és Silverstone-ban – viszi pályára idei autójának utolsó jelentős fejlesztéseit. Ezek kulcsfontosságúak lehetnek a bajnoki remények életben tartásához, mielőtt a figyelem végleg a 2026-os szabályrendszer felé fordulna.

Alonso nem tűr kompromisszumot – az Aston Martin 2026-ra fókuszál

Fernando Alonso hajthatatlan elszántsággal dolgozik azon, hogy az Aston Martin versenyképes formában érkezzen meg a Forma-1 következő nagy technikai korszakába 2026-ban – erről Andy Cowell, a silverstone-i alakulat csapatfőnöke beszélt a minap.

Newey elárulta, miben kell fejlődnie az Aston Martinnak

A Forma-1 egyik legelismertebb műszaki zsenije, Adrian Newey szerint az Aston Martin aerodinamikai részlege az a terület, amelynek leginkább fejlődnie kell a silverstone-i istállón belül, ha sikeresen akarják megugrani a 2026-os szabályváltozások által támasztott kihívásokat.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Marko nincs elájulva a Ferrari pénteki teljesítményétől
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján