Valtteri Bottas Archives - Oldal 3 a 119-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Valtteri Bottas

Mercedes: Russell kihagyja a sajtónapot Bakuban, Bottas készenlétben

A Mercedes megerősítette, hogy George Russell nem vesz részt az Azeri Nagydíj csütörtöki médiakötelezettségein. A brit versenyző a hagyományos sajtónapot ezúttal kihagyja, mivel a csapat közlése szerint pihenéssel készül a pénteki pályára lépésre.

Briatore: „Soha nem volt komoly téma, hogy Bottas az Alpine-nál versenyezzen”

Flavio Briatore, az Alpine tanácsadója szerint soha nem merült fel komolyan, hogy Valtteri Bottas a francia istállónál folytassa Forma-1-es pályafutását. A finn versenyző a közelmúltban írta alá szerződését az újonnan érkező Cadillac csapatával, így 2026-ban az amerikai gyártó színeiben tér vissza állandó üléssel a rajtrácsra.

Lowdon: Perez és Bottas lelkesedése segít összekovácsolni a Cadillacet

A Forma-1-ben 2026-ban debütáló Cadillac augusztus végén jelentette be első versenyzőpárosát: Sergio Perez és Valtteri Bottas ül majd az amerikai alakulat autóiba. A csapatfőnök, Graeme Lowdon most betekintést engedett a kulisszák mögé, és elárulta, mennyire fontos szerepe van a pilóták lelkesedésének a közös munka elindításában.

A Mercedes támogatja Bottast a Cadillachez való átállásban

Tartalékpilótából jövőre újra az F1-es mezőny állandó pilótájává lép elő Valtteri Bottas, amiben minden segítséget megkap jelenlegi csapatától, a Mercedestől. Toto Wolff csapatvezető beszélt az átállásról.

Bottas: A határ a csillagos ég a Cadillac számára

Valtteri Bottas szerint hatalmas lehetőségek rejlenek a Cadillac Form-–1-es projektjében, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a csapatnak és neki is reálisan kell kezelnie a 2026-os debütálást. A héten hivatalossá vált, hogy a finn pilóta Sergio Perezzel együtt alkotja majd az amerikai gyártó versenyzőpárosát.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Wolff: Péntek reggel még úgy tűnt, Bottas ül Russell helyére
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján