Bahrein Archives - Oldal 8 a 17-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Bahrein

Bahreinben is éjszakai futam lesz

Véglegesen eldőlt, hogy éjszakai versenyt rendeznek már idén Bahreinben, a Formula One Management ugyanis jóváhagyta a szigetországi verseny kezdési időpontját.

Hamilton mégsem tesztel Bahreinben

Csak Nico Rosberg dolgozik majd a Mercedes Forma-1-es csapatával a holnap kezdődő bahreini gumiteszten – erősítette meg a brackley-i gárda hétfőn.

A három nagyágyú kihagyja a gumitesztet

Sebastian Vettel és a Ferrari jövő évi pilótapárosa, Fernando Alonso illetve Kimi Räikkönen sem vesz részt a jövő héten megrendezésre kerülő, gumiteszten Bahreinben.

Két előszezoni teszt lesz Bahreinben

A Koreai Nagydíj helyszínén a Forma-1-es csapatfőnökök megállapodtak abban, hogy 2014-ben Bahreinben tartják majd az előszezon utolsó két tesztjét.

Bahrein éjszakai versenyt rendezhet jövőre

Éjszakai versenyt rendezhet 2014-ben a Forma-1-ben Bahrein – a szigetország jövőre tizedik alkalommal látja vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét, ezt pedig egy igazán látványos rendezvénnyel

Az F1-es évadnyitóra pályázik Bahrein

Könnyen elképzelhető, hogy jövőre évadnyitó futamként kap helyet a Forma-1-es versenynaptárban a Bahreini Nagydíj – ezt maga a királykategória teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone nyilatkozta a

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Bahreinben is éjszakai futam lesz
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen