csapatutasítás Archives - Oldal 5 a 8-ből - F1VILÁG.HU

Címke: csapatutasítás

Alonso mégis számít Massa segítségére

Bár a múlt héten azt mondta, hogy csapattársa segítsége nem jelent különösebb előnyt számára a bajnoki címért vívott küzdelemben, Fernando Alonso kijelentette, hogy igenis számít

Horner: Hatalmas luxus, amit a Red Bull csinál

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner tisztában van azzal, hogy emiatt akár meg is üthetik a bokájukat, de elmondta, hogy továbbra sem állítanak fel

Briatore nem érti a tétovázó Red Bullt

A korábbi formula 1-es csapatfőnök, Flavio Briatore nemrégiben úgy nyilatkozott, csodálkozik, hogy a Red Bull Racing alakulata nem nevezte ki elsőszámú versenyzővé a világbajnoki tabella

Alonso: Nem nagy előny Massa segítsége

Annak ellenére, hogy Felipe Massa a vezetőség kérésére mindenben támogatni fogja a szezon hátralévő részében, Fernando Alonso szerint mindez nem jelent különösebben nagy előnyt ellenfeleivel

A Ferrari elnöke megnyugtatta Massát

Luca di Montezemolo tisztázta korábbi kijelentését, és megnyugtatta brazil versenyzőjét, Felipe Massát, hogy nem lesz állandó másodikszámú versenyző a csapatnál.

A Ferrari kiadta az ukázt Massának

Luca di Montezemolo kerek-perec kijelentette, hogy Felipe Massa feladata az lesz a szezon hátralévő részében, hogy mindenben támogassa Fernando Alonsót, és segítsen neki megszerezni a

A McLaren figyelmeztette riválisait

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh figyelmeztette ellenfeleit, hogy nagyon óvatosan bánjanak a csapatutasítás kérdésével a szezon hátralévő részében, jóllehet a Motorsport Világtanács csak pénzbüntetést szabott

Williams támogatja a csapatutasítást a Forma-1-ben

Frank Williams elárulta, hogy nem azért állt a Ferrari mellé a Motorsport Világtanács szerdai meghallgatásán, mert annyira szereti riválisát, sokkal inkább az motiválta, hogy véleménye

Horner: Szabad az út a csapatutasítás előtt

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner szerint nagyon sürgősen át kell gondolni a csapatutasítás tiltására vonatkozó szabályokat, mert jelen állás szerint az, aki lenyeli

FIA: A Ferrari illegális csapatutasítást alkalmazott

Az FIA ígéretéhez híven, csütörtökön újabb közleményt adott ki, melyben magyarázatot ad arra, hogy miért nem kapott tovább büntetést a Ferrari a Német Nagydíjon történtekért.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Alonso mégis számít Massa segítségére
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Az FIA elárulta: a gyártók tavaly elutasították az F1-es motorok rangsorolásának más módszerét
Hadjar: „Még mindig meg kell csípnem magam” – furcsa érzés a Red Bullnál Verstappen mellett
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra