FIA Archives - Oldal 9 a 219-ből - F1VILÁG.HU

Címke: FIA

Ben Sulayem újabb négy évre az FIA elnöke marad

Az FIA bejelentette, hogy Mohammed Ben Sulayem második ciklusát is megkezdi a nemzetközi szövetség elnökeként, miután a közgyűlés szavazása megerősítette újraválasztását.

Nehéz helyzet: Bearman két pontra az eltiltástól

Óvatosan kell kezdenie a 2026-os idényt Oliver Bearmannek, miután az Abu Dhabi Nagydíjon történt incidense miatt mindössze két büntetőpontra van attól, hogy egy versenytől automatikusan eltiltsák.

 Brown: „Apró hiba volt, óriási következményekkel – az FIA szerint is túl szigorú a büntetés”

A McLaren kettős kizárása a 2025-ös Las Vegas-i Nagydíjról továbbra is nagy vihart kavar a paddockban: Lando Norris és Oscar Piastri második, illetve negyedik helyét vették el a verseny utáni műszaki ellenőrzés során megállapított túlzott padlólemez-kopás miatt. A döntés drámai módon formálta át a világbajnoki csatát: Norris előnye 24 pontra csökkent csapattársával és Max Verstappennel szemben.

A versenyzőkkel együtt értékelték a vitatott manővereket a stewardok – jönnek a finomhangolások

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Katari Nagydíj csütörtökjén tartotta meg harmadik éves egyeztetését a Forma-1-es versenybírók elnökeivel és a versenyzőkkel. A találkozón részt vettek a 2026-ra kinevezett versenyzői stewardok is – olyan szereplők, akik a jövőben kulcsszerepet játszanak majd a vitatott helyzetek elbírálásában.

Az FIA szerint nem voltak veszélyben a sportbírók Vegasban

Két héttel a Mexikói Nagydíj után — ahol Liam Lawson került veszélyesen közel két sportbíróhoz a pályán — ismét komoly vitát váltott ki a versenyirányítás munkássága: a Las Vegas-i futam rajtja után történt incidens újra rávilágított arra, a sportnak sürgősen tisztáznia kell a protokollt, mielőtt komoly baleset történik.

Hiába érvelt a McLaren: az FIA nem enyhített a kettős kizáráson

A McLaren minden lehetséges érvét elővette, de a Nemzetközi Automobil Szövetség nem engedett: Lando Norris és Oscar Piastri Las Vegasban a kizárás sorsára jutott, hiába igyekezett az istálló bizonyítani, hogy a szabálysértés „kényszerhelyzetből” alakult ki.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Betegség miatt kihagyja az FIA díjátadóját Verstappen
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Miami lehet a McLaren eddigi legjobb esélye a Mercedes ellen?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat