Alonsóék ismét megnyerték a Le Mans-i 24 órást!
Újra győzni tudott a Le Mans-i 24 óráson Fernando Alonso, aki ezúttal is Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima csapattársaként vett részt a legendás megmérettetésen.
Újra győzni tudott a Le Mans-i 24 óráson Fernando Alonso, aki ezúttal is Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima csapattársaként vett részt a legendás megmérettetésen.
A Williams japán pilótája, Kazuki Nakajima tisztában van azzal, hogy sürgősen javítania kell teljesítményén, és pontszerző helyeken kell végeznie a szezon hátralévő részében, ha jövőre is a mezőny tagja akar
A Williams japán pilótája , Kazuki Nakajima úgy gondolja, hogy hamarosan mellé áll a szerencse, és megszerzi idei első világbajnoki pontját a Forma-1-ben, miután sokat javult a teljesítménye a tavalyi
A Williams istálló japán pilótája, Kazuki Nakajima úgy gondolja, hogy teljesen elfogadható a jövő évi autók furcsa kinézete, ha az új aerodinamikai szabályokkal több előzést láthatunk majd a versenyeken.
A Williams japán versenyzője, Kazuki Nakajima elégedett volt az idei évben mutatott teljesítményével, így bízik abban, hogy jövőre még eredményesebb lehet, és megszerezheti első dobogós helyezését a Forma-1-ben.
Kazuki Nakajima bízik benne, hogy rá tud szolgálni a Williams bizalmára, és jó eredményeket tud majd elérni a szezon hátralévő részében, miután csapata a héten meghosszabbította szerződését a 2009-es idényre.
A Williams istálló újonc versenyzője, Kazuki Nakajima bízik benne, hogy ugyanazt megadhatja a japán rajongóknak, mint Michael Schumacher a németeknek, azaz világbajnoki címet, sőt címeket szerezhet a Forma-1-ben.
Frank Williams elárulta, hogy csapata legújabb szerzeménye, az újonc Kazuki Nakajima teljesen lenyűgözte a téli teszteken nyújtott kiváló teljesítményével.
A Williams istálló japán újonca, Kazuki Nakajima elárulta, nagyon szomorú lenne, ha kikapna Nico Rosbergtől, ugyanis elsődleges célja az, hogy elverje csapattársát az idei esztendőben.
A Williams istálló japán versenyzője, Kazuki Nakajima a csodával határos módon sértetlenül szállt ki autójából, miután óriási sebességgel belerohant a gumifalba a tesztek nyitónapján a spanyolországi Barcelonában.