Mercedes GP Archives - Oldal 4 a 26-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Mercedes GP

Rosberg pengeélen táncolt a Q3-ban

A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg mindent beleadott az indiai időmérő utolsó etapjában, és végül saját bevallása szerint sikerült felülmúlnia saját elképzeléseit is a második hellyel,

Rosberg: Jó rajt után dobogósok lehetünk

Nico Rosberg a harmadik edzést leszámítva Koreában eddig elmaradt csapattársa, Lewis Hamilton teljesítményétől, és az időmérőn is alulmaradt vele szemben. A német pilóta a nyilatkozatában

Hamilton az első rajtsort célozza meg

A szingapúri hétvége pénteki napján egyértelműen kirajzolódott, hogy a Red Bull után a Mercedes a leggyorsabb, de Lewis Hamilton szerint így is csodára van szükségük

Rosberg: A futamon jók lehetünk – pláne esőben

A Mercedes a legutóbbi négy futamon megszerezte a pole pozíciót, ehhez képest Olaszországban Nico Rosbergnek köszönhetően a hatodik rajtkocka volt a legjobb eredményük az időmérő

Hamilton: Ez karrierem egyik legfontosabb sikere

Magabiztos győzelmet aratott a Hungaroringen Lewis Hamilton, akinek ez volt első sikere a Mercedes színeiben, ami igazán különlegessé tette számára ezt a mai napot.

Lowe fokozatosan veszi át a feladatokat Brawntól

A Mercedes nem titkoltan azzal a szándékkal csábította el a McLarentől Paddy Lowe-t, hogy majd idővel Ross Brawn csapatfőnök helyébe léptesse. A pozíció átadására azonban

Rosberg: A hőség kedvezően hat a Mercedesre

Sokáig úgy tűnt, hogy Nico Rosberg is részese lehet a pole pozícióért zajló csatának a Hungaroringen, de végül nem csak hogy lemaradt arról, de némileg

Hamiltont váratlanul érte a pole pozíció

Pályafutása 30. pole pozícióját szerezte a Forma-1-ben Lewis Hamilton, miután egy hajszállal gyorsabb volt Sebastian Vettelnél a Hungaroringen. A Mercedes versenyzője – az ismert okok

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
Rosberg pengeélen táncolt a Q3-ban
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján