
Antonelli elismerte, holnap jobban kell rajtolnia
A Mercedes pilótája, Andrea Kimi Antonelli a mai pole-pozíciójával részsikert ért el a Kínai Nagydíjon, de a jó eredmény érdekében vasárnap egy kritikus területen kell javulnia.

A Mercedes pilótája, Andrea Kimi Antonelli a mai pole-pozíciójával részsikert ért el a Kínai Nagydíjon, de a jó eredmény érdekében vasárnap egy kritikus területen kell javulnia.

A Kínai Nagydíjon szerzett rajtelsőségével Andrea Kimi Antonelli lett a Forma-1 legfiatalabb pole-pozíciót szerző versenyzője. Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője szerint a pilóta ezzel elhallgattatta a kritikusokat.

George Russell kínai időmérője kis híján rémálomba fordult: a Mercedesnél egy mostanáig tisztázatlan hiba miatt a brit a Q3-ban megállt a pályán, majd a garázsból is csak az utolsó pillanatban tudott kihajtani – végül mégis a második rajtkockát szerezte meg.

George Russell számára Kínában jött el az idei szezon első igazán nehéz pillanata: a Mercedes több problémát is produkált az időmérőn, a brit pilóta mégis megkönnyebbülten nyilatkozott, miután végül a második helyen zárt, és csapattársának, Kimi Antonellinek is gratulált a történelmi pole pozíció után.

Kimi Antonelli szenzációs teljesítménnyel megszerezte a Kínai Nagydíj pole pozícióját, amivel a Forma-1 történetének legfiatalabb pole-szerzője lett.

A Mercedes versenyzője, Andrea Kimi Antonelli szerezte meg a pole pozíciót a Forma-1-es Kínai Nagydíj időmérő edzésén. Csapattársa, a világbajnoki éllovas George Russell műszaki problémával küszködött, így az utolsó szakaszban mindössze egyetlen gyorskört tudott futni. A Mercedesek mögött a Ferrarik végeztek, Antonellitől 3 tizeddel lemaradva.

Lewis Hamilton úgy véli, megfejtette, miért ennyire erős a Mercedes a Forma-1 2026-os szezonjának időmérőin: szerinte a csapat egy, a korábbi „partimódhoz” hasonló motorbeállítással tud látványos előnyt előhúzni.

Charles Leclerc elárulta, hogy a Kínai Nagydíj sprintfutamán a biztonsági autós újraindításnál egy „nagyon ijesztő pillanatot” élt át, amikor egy hatalmas megcsúszás miatt majdnem eldobta a Ferrarit – és ezzel el is úszott a lehetősége, hogy támadást indítson George Russell ellen.

Oscar Piastri szerint teljesen egyértelmű, hogy a McLarennek jelenleg nincs olyan tempója, amivel felvehetné a versenyt a Ferrari és a Mercedes csapataival.

Lewis Hamilton közel járt ahhoz, hogy egymás után másodszor is megnyerje a Kínai Nagydíj sprintfutamát, ám végül be kellett érnie a harmadik hellyel – elmondása szerint a George Russell-lel vívott korai csata „megölte” a győzelmi esélyeit.























