Stefano Domenicali Archives - Oldal 3 a 33-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Stefano Domenicali

2035-ig biztosan lesz Forma-1-es verseny Monacóban

A Forma-1 vezetősége pénteken bejelentette, hogy 2035-ig meghosszabbították a Monacói Nagydíj szerződését, amely az eddigi megállapodás szerint 2031-ig volt érvényben.

Radikális változtatások jöhetnek az F1-ben: rövidebb versenyek, több sprint

A Forma-1 vezetősége radikális változtatásokra készül a versenyhétvégék formátumát illetően – erről beszélt a minap Stefano Domenicali, a száguldó cirkusz vezérigazgatója. A cél, hogy a sportág még inkább igazodjon a fiatalabb közönség elvárásaihoz és a rövidebb figyelemidőhöz.

Racing Bulls-főnök: a szurkolókért kell formálni a Forma-1 jövőjét

Az utóbbi évek egyik legnagyobb újítása a Forma-1-ben a sprintfutamok bevezetése volt, melyek 2021 óta színesítik a versenyhétvégéket. Kezdetben mindössze három helyszínen próbálták ki, mára azonban már hat nagydíjhétvégén rendeznek sprintet. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója pedig jelezte: akár további bővítés is elképzelhető a jövőben.

Domenicali: Felejthetetlen lesz a 2026-os F1-es szezon!

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 vezetősége kedden hivatalosan is bejelentette a 2026-os F1-es versenynaptárat —a sportág történetének egyik legnagyobb szabályváltozása mellett Madrid először rendez futamot, miközben olyan ikonikus autógyártók csatlakoznak a mezőnyhöz, mint az Audi, a Cadillac és a Ford.

Az F1-vezér védi a monacói futamot: „Beszélnek róla – ez a lényeg”

Bár a 2025-ös Monacói Nagydíj után széles körű kritika érte a Forma-1-es vezetést a verseny menetébe beavatkozó két kötelező bokszkiállásos kísérlet miatt, az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kiállt a verseny mellett, és hangsúlyozta: a hercegségbeli futam még mindig a sportág egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye.

ADVERTISEMENT

Válassz egy dátumot!

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
2035-ig biztosan lesz Forma-1-es verseny Monacóban
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná